Fiatal pár szeretete mentette meg a világ legsoványabb kóbor kutyáját
A William nevű kutya mindössze alig volt 3 kiló, mikor rátaláltak az út mellett még 2015 őszén.
A világ legsoványabb ebe az angliai Coventry-ben feküdt az út mellett, annyira gyenge volt, hogy felállni sem tudott.
A kutyát gazdái állítólag hirtelen ötletből vették meg, de nem tudták ez mivel jár. Végül mikor már nem tudtak róla gondoskodni, kitették az út mellé. William ettől kezdve kóbor kutya lett, de olyan rossz állapotban volt, hogy közel járt a halálhoz. -írja a Daily Mail.
A kutya a végén már olyan sovány volt, hogy felállni sem tudott. Egy állatmentő szervezet magához vette és új gazdikat kerestek neki. A kutyát egy fiatal pár Rachel Butler és Chris Mallet fogadta be.
A fiatalok sok szeretetet és törődést nyújtottak a kutyának, így William lassan erősödni és gyógyulni kezdett.
Teltek a hónapok, a fiatal pár pedig az esküvőjére készült, a szertartásra pedig mindenképpen el akarták vinni a kutyát.
A nagy napon a fiatalok ünneplőbe öltöztették fel a kutyát, aki boldogan ment velük az oltárhoz és pózolt a fotókon.
William előző gazdái a kutyával való bánásmódjuk miatt felfüggesztett börtönt kaptak. Ezen felül 35 óra közmunkát kell végezniük és egy életre el lettek tiltva az állattartástól.
Forrás: lajk

Hozzászólások