Fizess verssel a kávéért március 21-én!

Országszerte 70 hely vesz részt az akcióban. Ha szeretsz olvasni, akkor tudod, hogy a kávé és az irodalom gyakran együtt jár, hiszen nincs is kellemesebb időtöltés annál, mint fogni a kedvenc kávénkat és kötetünket, majd az ital kortyolgatása közben, elmerülni a kedvenc történetünkben, versünkben.

2017. március 21-én, a Költészet Világnapján, azzal fokozhatod az élményt, hogy fizetned sem kell a kávédért, ugyanis elég leírnod egy verset, idézetet, amiért cserébe megkapod a kávéd, függetlenül attól, hogy az eszpresszó, latte vagy koffeinmentes.

A kezdeményezés a Julius Meinl jóvoltából született meg azzal a céllal, hogy egy teljes napig minden ismert vagy saját idézet kávéházi fizetőeszközzé váljon. Takács Péter, a Julius Meinl magyarországi ügyvezetője elmondta, hogy a kezdeményezés célja az, hogy az emberek megértsék, hogy vannak dolgok, amiknek az értéke pénzben nem mérhető. Hozzátette, hogy fontos, hogy időt szánjunk magunkra, egymásra, figyeljünk az érzéseinkre, mert mindenkiben ott rejlik a költő.


A „Pay with a Poem” – „Fizess Verssel” kampány nemzetközi arca Maxime Buchi, aki a Sang Bleu magazin és tetoválószalon alapítója és kreatív igazgatója. Magyarországon Juhász Anna magyar irodalmár, Nyáry Krisztián író, és Weiler Péter kortárs képzőművész állt a kezdeményezés mellé, amiről Takács Péter a következőt mondta:

Idén országszerte több, mint hetven Julius Meinl kávét forgalmazó helyszín csatlakozott a felhívásunkhoz. Nagy örömünkre, ezek között van nagy múltra visszatekintő kávéház, cukrászda is. Bízom benne, hogy az évek során ez a szám több száz lehet.

Amibe csak tudunk, próbálunk a helyszínek segítségére lenni, és természetesen a Költészet Világnapján a kávét is a Julius Meinl biztosítja. A kezdeményezéshez csatlakozó éttermek és kávézók a versekkel, idézetekkel kitöltött cetlikkel tudnak elszámolni felénk, tehát tényleg megvalósul, hogy egy napra a versek és idézetek fizetőeszközzé válnak.”

Ha szeretnél csatlakozni a kezdeményezéshez, akkor nem kell mást tenned, mint megkeresni a hozzád legközelebb eső kávézót, ahol verssel, idézettel fizethetsz. A Fizess Verssel kampány résztvevői ajtómatricákkal, plakátokkal és az asztalra kihelyezett cetlikkel és ceruzákkal jelzik, hogy náluk március 21-én nem kell pénz a kávéért, mert csak az a dolgod, hogy írd le a kedvenc verssorod a cetlire, amivel a pénztárnál fizetsz a kávéért.

A globális akció kezdeményezője a Julius Meinl, a bécsi kávépörkölő és kávéházi kultúra nemzetközi nagykövete. Ezt a céget hagyományosan erős kötelékek fűzi a költészethez, hiszen a bécsi kávéházi kultúra több, mint egy sajátos életmód, mert inspirálóan hat a művészekre és írókra.

2017-ben Magyarország harmadik alkalommal csatlakozik az akcióhoz, ami Bécsből indult, de Magyarországon is van hagyománya a kávéházi életnek. Irodalomból és történelemből jól tudjuk, hogy a XIX. és a XX. században a nyugat-európai nagyvárosokban élő költők, írók, festők, irodalmárok és tudósok értékformálóan töltötték az idejüket a kávézókban. De elég csak annyit mondanunk, hogy Pilvax, és máris érted, hogy a kávézók minden művész számára a leginspirálóbb helyszínnek számítanak. 

Országszerte ezek a kávézók és éttermek csatlakoztak:


Budakeszi:

Jókenyér (Cím: Budakeszi 2092 Fő út 134.)

Csongrád-Bokros:

Mars étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: 6648 I. kerület)


Dunaföldvár:

Marcipán Cukrászda (Cím: Dunaföldvár 7020 Béke tér 3.)


Gödöllő:

Jókenyér (Cím: Gödöllő 2100 Petőfi Sándor tér 4-6.)


Győr:

Irodalmi Kávézó (Cím: Győr 9026 Hédervári út 7.)

Petz Aladár Kórház EUREST zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Győr 9023 Vasvári Pál u. 2-4.)


Kecskemét:

Knorr Bremse új EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Kecskemét 6000 Georg Knorr u. 8.)


Kiskunfélegyháza

Club Silver (Cím: Kiskunfélegyháza 6100 Daru u. 1.)


Komárom:

Mylan étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Komárom 2900 Mylan utca 1.)


Miskolc:

Miskolci Kórház EUREST zárt üzemi vendéglátóegység (GYEK,Csillagpont) (Cím: Miskolc 3526 Szentpéteri kapu 72-76.)

Otthonka Kávézó (Cím: Miskolc 3525 Horváth L. u. 7.)

Woodoo Cafe (Cím: Miskolc 3525 Szentpáli u. 2-6.)


Mohács:

Vágóhíd Mohács EUREST zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Mohács, 7700 Pick Márk u. 1.)


Mosonmagyaróvár:

Monarchia Kávéház (Cím: Mosonmagyaróvár 9200 Jókai Mór u. 8.)


Nagykovácsi:

Jókenyér (Cím: Nagykovácsi 2094 Kossuth Lajos u. 71.)

Amerikai Nemzetközi Iskola (Cím: Nagykovácsi 2094 Nagykovácsi út.12. )


Pilisszentiván:

Jókenyér (Cím: Pilisszentiván 2084 Erzsébet Ipari park 4.)


Rácalmás:

Hankook étterem (A, B épület) EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Rácalmás 2459 Hankook tér 1.)


Szeged:

A’cappella Cukrászda és Kávéház (Cím: Szeged 6720 Kárász u. 6.)

Kis Virág Cukrászda (Cím: Szeged 6720 Klauzál tér 1.)

Nagy Virág Cukrászda (Cím: Szeged 6720 Klauzál tér 1.)

Pianino Cukrászda és Kávéház (Cím: Szeged 6720 Londoni körút 3.)

Pick Szeged központi EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Szeged 6725 Szabadkai út 18.)


Székesfehérvár:

Grundfos GMH 3 - EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Székesfehérvár 8000 Holland fasor 15.)

Grundfos GMH 4 - EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Székesfehérvár 8000 Holland fasor 15.)


Szentendre:

Szamos Marcipán Múzeum (Cím: Szentendre 2000 Dumtsa Jenő utca 12.)

Szentgotthárd:

Opel étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Szentgotthárd 9970 Füzesi út 15.)


Szombathely:

Luk Savaria (1,2 épület) EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Szombathely 9700 Zanati út 31.)

Markusovszky étterem EUREST zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Szombathely 9700 Markusovszky Lajos u. 3.)


Tata:

Est presszó (Cím: Tata 2890 Ady Endre u. 21.)


Tatabánya:

Coloplast Tatabánya EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Tatabánya 2800 Búzavirág u. 15.)

Grundfos GMH 1 - Tatabánya EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Tatabánya 2800 Búzavirág u. 14.)

Grundfos GMH 2 - Tatabánya EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Tatabánya 2800 Búzavirág u. 14.)

Turul Cafe & Étterem (Cím: Tatabánya 2800 Fő tér 6.)


Törökbálint:

Telenor Székház étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Törökbálint 2045 Pannon út 1.)


Veszprém:

Balluff Veszprém EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: 8200 Veszprém Pápai út 55.)

Continental Veszprém EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: 8200 Veszprém Házgyári út 6-8.)

Daiquiri Kávéház és Bár (Cím: 8200 Veszprém, Kossuth u. 6. félemelet) Budapesten itt fizethetsz verssel a kávédért március 21-én:

Átrium Park Étterem EUREST (Cím: Budapest 1138 Váci út 45.)

Café Park EUREST (Cím: Budapest 1117 Irinyi József u. 4-20.)

Cziniel Cukrászda és Kávéház (Cím: Budapest 1031 Nánási út 55.)

Dunapark Kávéház (Cím: Budapest 1137 Pozsonyi út 38.)

Gerbeaud Kávéház (Cím: Budapest 1051 Vörösmarty tér 7-8.)

Hard Rock (Cím: Budapest, 1051 Deák Ferenc u. 3-5.)

Jókenyér (Cím: Budapest, 1126 Istenhegyi út 23.)

Magvető Café (Cím:1074 Budapest Dohány u. 13. )

MKB Pepperhouse – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1134 Kassák Lajos u. 18.)

MKB Pepperhouse – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1052 Szervita tér 5.)

MT Budafoki út étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1117 Budafoki út 103-107.)

MT Dob utca EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1073 Dob u. 76-78.)

MT Fehérvári út EUREST (Cím: Budapest 1117 Fehérvári út 68-70.)

MT Krisztina körút EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1013 Krisztina krt. 55.)

MT Magyar Tudósok Körútja étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1117 Magyar Tudósok körútja 9.)

MT Soroksári út EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1095 Soroksári u. 166/a.)

MT Szerémi út étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1117 Szerémi út 4.)

Nemzeti Közszolgálati Egyetem - Ludovika büfé-étterem (1083 Budapest, Ludovika tér 1. 2.szárny)

Office Garden étterem EUEREST (Cím: Budapest 1117 Alíz utca 2.)

Rózsavölgyi Szalon (Cím: Budapest 1052 Szervita tér 5.)

Science Park étterem EUREST (Cím: Bp 1117 Irinyi József u. 4-20.)

SE Balassa utca étterem EUREST zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1083 Balassa utca 8.)

SE Nagyvárad Téri Elméleti Tömb étterem EUREST – zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Budapest 1089 Nagyvárad tér 3.)

Stex(Cím: Budapest 1085 József krt. 55-57.)

Szamos Szépkilátás Cukrászda (Cím: Budapest 1121 Szépkilátás u. 1.)

Urban Betyár (Cím: Budapest 1051 Október 6. u. 16-18.)

Vian Café Liszt Ferenc Tér (Cím: Budapest 1061 Liszt Ferenc tér 9.)

Vian Café Gozsdu Udvar (Cím: Budapest 1061 Király u. 13/C)

Vian Café Bisztró Bazilika (Cím: Budapest 1051 Hercegprímás u. 15.)

Vigadó (Cím: Budapest 1051 Vigadó tér 2.)

XVIII. Kerületi Szakrendelő EUREST zárt üzemi vendéglátóegység (Cím: Bp. 1183 Thököly út 3.)


(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com