Fókamedencében fürdött egy nő a berlini állatkertben! - fotó

Egy nő mit sem törődve a szabályokkal zárás után vidáman fürdött a berlini állatkert fókamedencéjében. Csak a szerencsének köszönheti, hogy megúszta, akár komoly sérüléseket is szenvedhetett volna.


A bikiniben fürdő nőről egy másik már távozóban lévő látogató készített fotókat.

2,w=985,c=0.bild

"Láttam, ahogy bikinire vetkőzik a hölgy, a medence szélére ül, majd belecsusszan a vízbe. Odébb állt egy férfi, és az egészet ő is fényképezte" – mondta az illető a Bildnek.

A bizarr páros turista lehetett, mert állítólag angolul beszéltek egymással. A nő pedig kb. 15 percig úszkált a fókamedencében a ragadozók mellett.  

2,w=559,c=0.bild

Az állatkert medencéjében jelenleg 5 fóka él, akik tűhegyes foguk segítéségével egy hal fejét is képesek leharapni.

Az állatkert illetékese szerint az egész fürdőzés nagy felelőtlenség volt, a hölgy akár komolyan megsérülhetett volna.

2,w=559,c=0.bild (1)

Az állatkert dolgozói mostantól jobban odafigyelnek majd arra, hogy hasonló ne történjen és minden látogató zárásig elhagyja a területet.

Forrás: borsonline

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com