Földközi tengeri lakatlan falu kalapács alatt!

Árverezés alá kerül egy falu a török kormány döntésével a Rodosz sziget mellett. Az üresen álló egykori görög falu a Levisszi, törökül pedig a Kayaköy település.


A török kulturális minisztérium olyan befektetőt kerek, amely a „szellemfalut” helyre állítaná, hogy a holt vidéken az idegenforgalom egy kicsit fellendüljön.

1

A szóban forgó településen több száz ház és 2 templom található. Fethiyén látogatók a helyet csak parkolónak használják.

Levisszi a nagy háború után néptelenedett el. Görögország és Törökország között létrejövő egyezménynek köszönhetően 1923-ban az anyaországban telepedtek le.

Nem ez az egyetlen példa, hogy a török kormány el akar adni a görög falut. Korábban már rendeztek egy árverést, de az sikertelennek bizonyult. Ennek okai lehetett az is, hogy az aktivisták indítottak egy Facebook oldalt, Save Kayaköy, azaz Mentsük meg Kayaköyt címmel. Ebben arra figyelmeztettek, hogy bármilyen restaurációs munkák csak Görögországgal egyeztetve, környezetkímélő módon végezhetők majd el, összhangban a térség történelmével.

2

A győztes pályázó 49 évre kapja bérbe a falut. Ez idő alatt kötelezettséget vállal a helyreállításra és az idegenforgalom számára való hasznosításra. Ez jelenti például a turisztikai célú létesítmények (bérlakások, üzletek) kialakítását és a régészeti lelőhelyek rendbetételét is.

A török hatóságok becslése alapján a projekt költsége el fogja érni akár a 10,5 millió eurót is. Eddig két cég pályázott. De sokan még mindig ellene vannak a falu helyreállításnak, mert szerintük ezzel el fogja veszíteni hitelességét és eredetiségét.

3

4

5

6

7

8

10

11

12

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com