Földönkívüliek vihettek magukkal egy egész falut

A mai napig megfejthetetlen rejtélynek számít egy 1930 novemberében történt incidens. A kanadai Anjikuni-tó közelében egy egész inuit falu eltűnt 35-40 (egyesek szerint akár kétezren is lehettek) lakójával, de a morbid a dologban az, hogy a temetőből a holtak is eltűntek.


Abban az időben az incidenst Joe Labelle prémvadász jelentette a hatóságoknak, aki éppen éjszakai menedéket szeretett volna kérni az ott lakó ismerős és rendkívül barátságos inuit eszkimóktól.

kö

Amikor a vadász a halászfaluba érkezett síri csenddel kellett szembe néznie.

Az emberek kunyhóiból nem jöttek hangok és a kéményekből sem füst. Furcsa volt már neki az is, hogy a faluhoz tartva az összes csónakot kikötve találta az Anjikuni-tó partján. A prémvadász igazán csak akkor szembesült a tényekkel, amikor házról-házra járt embereket keresve, de őket sehol nem találta. A házakban a tűzrakások még parázslottak és az asztalok is meg voltak terítve. Teljesen olyan volt, mintha az emberek, csak kimentek volna valahová és nem sokára visszajönnek.

al2

al3

Az ajtóhoz voltak döntve még a férfiak nagy becsben tartott puskái is. Tudott dolog volt, hogy a férfiak otthonaikat nem hagyták el fegyvereik nélkül.

A halottak a sírokból is eltűntek

A helyszínre kiérkező hatóságok nem találtak semmi féle vérnyomot, vagy arra utaló jelet, hogy az emberek készülődtek volna elmenni a faluból. Dulakodásnak és harcnak sem volt semmilyen nyoma. A történetben rendkívül érdekes volt az is, hogy a falutól 100 méternyire szánhúzó kutyák tetemeit találták, akik éhen haltak, pedig a település élelmiszer raktárai tárva-nyitva álltak.

A leghátborzongatóbb felfedezés az volt, amikor jóval később egy feltáró és alaposabb vizsgálatnak köszönhetően a hatóságoknak szembesülni kellett azzal a ténnyel, hogy a temetőből a halottak eltűntek, de úgy, hogy a sírok teljes mértékben érintetlenek maradtak.

Furcsa fényjelenségek

Az esetet követően a környéken élő emberek azt mondták, hogy az Anjikuni-tó felett fura fényjelenségeket tapasztaltak. Az első ember, aki erről beszámolt Armand Laurent prémvadász volt, aki Pierre Menard lovas rendőr parancsnoknak számolt be. Armand két fiával járta a környéket, hogy sikerüljön nekik valamilyen prémnek való zsákmányt elejteni. Ő fiaival csak ideiglenesen tartózkodott a környéken, de arra lettek figyelmesek, hogy egy furcsa fényjelenséget láttak, amely gyakran változtatta különféle színű fényeit. A fények ide-oda cikáztak szabálytalanul, majd hirtelen eltűnt az Anjikuni-tó irányában.

Egyesek azt gondolták, hogy Armand Laurent fiaival sarki fényt látott, de ő ezt határozottan visszautasította tapasztalt prémvadászként fel tudta ismerni a sarki fényt, de ez nem az volt. Elmondása szerint ez vakító fény volt és formáját pillanatról-pillanatra változtatta. Egyszer henger alakú volt, másszor pedig egy nagyobb lövedékre hasonlított.

f1

A viszonyokhoz képest nehéz elképzelni, hogy ezek az emberek önként hagyták volna el falujukat.

Soha nem lehet megtudni, hogy mi a csoda volt az, amit a prémvadász látott, mint azt sem, hogy hova tűntek az emberek szeretett falujukból halottaikkal együtt.

A környéken élők azt állítják, hogy az embereket földönkívüliek vitték el. A tudósok szerint egyszerűen csak arról van szó, hogy ezek az emberek valamilyen oknál fogva úgy döntöttek, hogy elhagyják falujukat. Halottaikkal együtt?

A tudomány itt megbukott, mert azt józanésszel nem lehet felfogni, hogy egy egész falu, szánok, kutyák, fegyverek és élelem nélkül nekivágjanak a nagy semminek. Különben is a halottakat pedig hogyan tudták elvinni a sírokból a nélkül, hogy a nyughelyek érintetlenek maradjanak?

Az esemény mindenképpen megmagyarázhatatlan körülmények között történt. Az események, a prémvadász és környéken élők elbeszélései alapján, a kézen fogható elmélet az, hogy a faluban élő embereket halottaikkal együtt a földönkívüliek vihették el. Természetesen erre semmiféle bizonyíték nincs.

Létezik egy olyan hihető elképzelés is, amely szerint az egész történet egy kitaláció és nem más, mint az emberi fantázia szüleménye. Az elmélet kiagyalója egy újságíró Emett E. Kelleher lehet, aki az amerikai lapokban adott hírt elsőként az eseményről. Ennek a gondolatnak azonban ellent mond az, hogy akkoriban a rendőrség dokumentálta azt a tényt, hogy volt a térségben egy inuitok által lakott falu, ahonnan az emberek eltűntek.

Dokumentálva van, hogy a helyszínelés alkalmával a rendőrök a faluból kivezető nyomot nem találtak, ami elvándorlásra utal. Ráadásul nem volt olyan közlekedési eszköz sem, amellyel ennyi ember el tudott menni egyszerre.

Akármi is legyen az igazság. Az inuitok által lakott kicsiny falucska egykori lakói eltűntek és azóta sem kerültek elő. Úgy tűnik, hogy a Anjikuni-tó misztériuma örök rejtély marad.

 

Forrás: borsonline

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com