Földünk legrejtélyesebb helyei

A Földön mindenütt, ahol ember él legendák születnek. Vannak tények is, mert mondák ugyan okkal is születhetnek, főleg, ha megmagyarázhatatlan körülmények között alkotások születnek. Emberi alkotások?


Az 51-es körzet

51

Las Vegastól észak-nyugatra van ez az „elrejtett” vidék, ahol nagyon zord körülmények vannak. Ide települt az amerikai katonaság a nevadai bázisba titkolózásokba beleburkolózva. A hely szoros összefüggésben van az 1947-ben történt UFO balesettel. A történtek után, a lakosságot a katonaság megvásárolta, hogy senki nem látott semmit. Az események kapcsán sok, konspirációs elmélet született, melyekről újságcikkek, és könyvek is íródtak.

A Bermuda-háromszög

2 Bermuda-háromszög

Ki ne hallott volna már a rejtélyes Bermuda-háromszögről. A háromszög alakba meghatározott területen megmagyarázhatatlan körülmények között tűntek már el hajók, repülőgépek, és meteorológiai objektumok is. Már a XIX. században is eltűnéseket észleltek itt. A hajókat az örvény beszippantotta, és a legénység az arra utazók számára már csak kísértetekként jelentek meg. Igaz, hogy az eltűnések mindig nagy viharba történtek, de a különös történésekkel kapcsolatban különféle összeesküvés elméletek születtek.

Atlantisz

3 atlantis

Ez aztán a Földünk egyik legfurább „helye”. Egyesek szerint a tenger nyelte el. Földrajzi elhelyezkedésére is csak találgatások születtek. Rengeteg pénzt belefektettek már saját szakállukra is kutatók. Mindhiába. Abban sem vagyunk biztosak, hogy létezett egyáltalán ez a sziget. Egyes paleoasztronautikusok szerint azért nem találni a szigetet, mert eltűnésekor nem elsüllyedt a tengerben, hanem felemelkedett az égbe.

A Nazca-vonalak

4 nazca-vo

Ez a hely már sokkal megfoghatóbb, mint az Atlantisz teória, hiszen ott van a szemünk elől, csak a levegőből kell megtekinteni. Azonban a nagy területet felölelő mesterséges alkotást a mai napig nem tudják a tudósok, hogy kik, és hogyan alkották. Nagy kérdés még az is, hogy miért alkották. Egyesek szerint földönkívüli objektumoknak volt a fogadópályája, mások szerint az idegenek az üzenetei lehetnek az emberiség számára. A tudósok számára ezzel kapcsolatos egységes magyarázat még nem született.

Stonhenge

6 ston

Ősi templom, vagy temetkezési hely lehet? Az alkotóinak rengeteg tudással kellett rendelkezni. Hasonlóképpen, mint a Nazca-vonalak alkotásánál. Rengeteg időt, és energiát igényelt ezeknek a köveknek a megmozgatása, és elhelyezése a területen. Különlegessége az, hogy tökéletesen be van csillagászatilag tájolva az építmény, és a nap-éj egyenlőséget is évezredek óta meg lehet a köveken keresztül tekinteni. A mai napig nem lehet tudni, hogy a gigantikus köveket hogyan mozgatták meg az építők. Azt sem tudni, hogy kik hozták létre, és milyen céllal.

Teotichuan

teokö

A várost tökéletes mértani pontossággal tervezték meg, és a kivitelezés is ennek megfelelően történt meg. A hely már 1400 évvel ezelőtt teljesen elnéptelenedett. Majd az aztékok alapítottak itt államot, de ők sem tudták, hogy kik alkották az építményeket. A nevet mindenesetre ők adták neki: „a hely, ahol az isteneket megteremtették”. A 20 négyzetkilométer alapterületű piramisok százezer főnyi lakosságot bírt el. A hírességét a hirtelen eltűnő lakossága miatt, és a holtak sugárútjáról, valamint a piramis rendszeréről nyerte el.

Angkor Wat

7 2 aw

A leghíresebb vallásos építmények közé sorolják. Város méretű temploma 1113, és 1115 között épült. Hívatása a hindu mitológia Meru Hegyének szimbolizálása volt. A Visnu istennek emelt templom pár száz évvel később buddhista imahellyé változtatták át.

A Nagy Piramisok

8 pir

Ezeket a gigantikus építményeket már megszoktuk annyira, hogy el sem gondolkodunk azon, hogy ezeket az óriási köveket hogyan emelték fel ilyen alakzatra. Az ókorban ezek a piramisok volta a legmagasabb építmények. A mai napig sem tudják, hogy miként vitték a helyszínre ezt a rengetek nagy tömegű köveket. A tankönyvekben tanult ismeretek megdőlni látszanak. Ugyanis egyes teóriák szerint a görgetéses módszer nem elfogadható. A nagy tömegek mozgatása sem, hanem a modern ember számára valami ismeretlen technológiával kerültek helyükre.

A Loch Ness

9 1 locchn

Ennek a skót felföldi tónak csupán a látványa is elbűvölő. A mélysége 230 méteres, és ez adja a nagyon sötét színét, a mely egyébként mindig kristály tiszta. A legenda szerint itt él a loch nessi szörny is, amely egyes tudósok szerint a dinoszauruszok kihalásából kimaradt. Már amennyire létezik!

Chaokia

10 2 cahokia

Tom Sawyer utazásai alkalmával találkozhattunk a Mississipi-folyóval. Ennek a folyó völgynek nagyon nagy kiterjedése van, de a partján lévő települések nem túl híresek. Inkább érdemes odafigyelni a mai St Louis 1050 és 1200 között volt itt egy település, amely nagyobb volt még Londonnál is. A területe 16 négyzetkilométer volt, és több mint húszezren lakták. Az azonban sikerült kideríteni, hogy lakosai koffein tartalmú italt ittak, és volt egy hatalmas fatemplomuk is. Egy Stonehenge- féle faépítménnyel is rendelkeztek.

Skandinávia

11 1 skandi

11 3 ska

A hideg és a fagy birodalma ez. Határa annak a helynek, ahol még az emberek a klímát el tudják viselni. Rengeteg izgalmas, és változatos legenda született már ezen a térségen. Szélsőséges éghajlaton dolgozó halászok, szemet kápráztató északi fények, fjordok, mind rendhagyó földrajzi adottságra vall. Kint nagyon hideg van, bent pedig az ember a házában kellemes melegben él. Itt születtek azok a legendák, fagy, és tűzóriásokról, elfek, ázok történetei, amelyeknek már rengeteg rajongója akadt.

(propeller)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com