Francia települések fellázadtak a migránskvóta ellen

Franciaországban, több városban is tüntettek a kormány terve ellen, amely szerint a Calais-i migránsokat szétosztják városokba.


A jelenlegi szocialista francia vezetés úgy döntött, hogy a tarthatatlan állapotokat Calais-ben úgy számolják fel, hogy az országban kvóták alapján szétosztják az illegális bevándorlókat különféle városokban.

1

Forges-les-Bains városában több száz ember vonult utcára, ahol váratlanul meg is nyitottak egy befogadó központot, ahova 44 afgánt betelepítettek.

„Az állam ránk szabadítja a migránsokat anélkül, hogy a beleegyezésünket kérné. Ez több mint felháborító szerintem" - mondta magából kikelve az egyik tüntető.

„A lányom a külvárosban jár naponta a busszal és retteg attól, hogy egy csoport vadidegen férfiba botlik bele" – mondta Valerie Rigal a tüntetés vezetője. Hozzátette, hogy a 44 afgán leginkább egyedülálló férfiból áll.

2

A 3700 lelket számláló falu egy erdős területen fekszik és 91 migránst kell befogadnia a régi kórház épületébe.

Pierrefeu-du-Var városában is elszabadultak az indulatok, ahol egy pszichiátriai intézményt kellett bezárni, mert a hely novembertől kell 60 migránsnak.

Patrik Martinelli a 6000 fős település polgármestere megszavaztatta, hogy nem kérnek az illegális bevándorlókból, mert nem hajlandóak több tucatnyi idegent befogadni.

4

Montpellierben azért tüntettek, mert a migránsinvázió miatt terjed az iszlamizmus is. A demonstráció keresztezte egy liberális aberrált csoport megmozdulását és a két tábor egymásnak esett. A tömegverekedést rohamrendőröknek sikerült csak megszüntetni.

Francois Hollande elkötelezett bolsevista jogutód szocialista politikus, köztársasági elnök még szeptemberben ellátogatott Calais-be és megállapította, hogy az illegálisan létrehozott Dzsungel nevezetű migránstáborban tarthatatlan helyzetek uralkodnak. Ezért az itt lakókat, mintegy 10 ezer embert Franciaország területén szét kell osztani kvóták alapján városokba és falvakba, így megszüntetve a tábort.

07112012_Hollande_Merkel_hug_article

A szocialista politikust a hozzáállása miatt sokfelől támadják és már több normálisan gondolkodó párttársa is hátat fordított neki.

760x0

Forrás: 888.hu, thelocal.fr

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com