Frau Merkel háborús bűnös

Angela Merkel számára minden bizonnyal folytatódik a politikai rombolás, méghozzá 2017-ig, a demokrácia nevében.


Felmerül a kérdés, hogy nem-e inkább Németországot kellene kizárni az Európai Unióból, majd szögesdróttal körbe venni az országot egyetlen ember miatt, akinek múltja meglehetősen gyomorforgató a mai kor gondolkodó emberei számára.

000

Nézzük, kis is ez az Angela Merkel

Röviden:

Angela Merkel Hamburgban született 1954-ben. Különös módon szülei szokatlan döntést hoztak, hiszen átköltöztek Németország keleti blokkjába (NDK), ahol gyakorlatilag a kislány felnevelkedett. Édesapja lutheránus lelkész volt, aki az NDK-ba szemináriumot alapított és egy fogyatékkal élő emberek otthonának vezetését átvette. A kommunista rezsimet természetesen nyíltan nem kritizálta és privilégiumot szerzett az NDK társadalmában.

Ott keleten lánya Angela remek diák volt, aki tanulmányait fizikai doktorátussal végezte. Egy idő után érdekelte a politika és elkötelezte magát a Freie Deutsche Jugend-ben (FDJ), amely a magyar egykori KISZ-nek felelt meg. Itt kezdődött el politikai karrierje.

angela merkel

A mondva csinált európai rendszerváltásnál (berlini fal leomlása) a francia újságíró Thierry Meyssan szerint a CIA alkalmazta Stázi múltja után.

Méltán bánik így Európával Merkel, aki minél tovább húzza, halasztja az európai égető illegális migránsválságot.

A hatalmas gond csupán az, hogy a muszlim női bevándorlók is bántalmazzák a német női társaikat, amely nagyon szomorú.

A mindennek a teteje még nem következett be, de „jó” ördögi úton halad. Ezt bizonyítja az alábbi epizód, amely érinti a német embereket. Az eset óvva int hölgyek, gyermekek és idősek számára egyaránt.

„Arcon rúgott egy nőt egy menekült a németországi, baden-württem­bergi Schwetzingen vasútállomásánál. A néhány hónapja Németországban tartózkodó, menekülttáborban élő migráns két nőbe kötött bele, majd mi­után azok szóban tiltakoztak ellene, az egyik nőt úgy arcon rúgta, hogy annak eltört a járomcsontja. (…) Az elkövető elmenekült a tett színhelyéről, de kedden elfogták őt, szerdán pedig vizsgálati fogságba került.” – kerül ki az idézet Bayer Zsolt írásából.

ora-020-k

No, de ehhez az egészhez mit szól Merkel asszony?

Semmit! Voltaképpen észre sem vette és nem is akarta azt, hogy Európában miatta egy háború zajlik. Mert ugyebár a békés és óvatlan állampolgárok, akik saját hazájukban élnek meg vannak bolygatva magával a terrorral, amelyet nyakukba zúdított Merkel Asszony.

Felmerül a kérdés, hogy vajon Angela Merkel háborús bűnös-e? Minden bizonnyal igen.

Ugyanis egy személyben diktatórikusan úgy döntött, hogy Európára és elsődlegesen saját hazájára (jó kommunista szokás szerint) ráengedte az ellenség milliós tömegeit.

Összehasonlításképpen

Vlagyimir Putyin KGB tag volt és az NDK-ban is rengeteget dolgozott. A német nyelvet tökéletesen beszéli a kommunizmus „jóvoltából”. Azonban ez a férfi a ruszkik elnöke lett és meglátta azt, hogy Oroszország egészen másról szól, mint annak idején a kommunista időben. Így ennek az ideológiának hátat fordított. Ennek eredményeként egy hatalmas országot irányít egy (mondhatjuk) „pozitív diktatúrában”, ahol a hatalmas ország számára az embereknek viszonylag egy élhető országot biztosít.

Angela Merkel is hasonló múltból származik ideológiailag, de úgy tűnik, ezen nem tud túllépni, mert a velejéig önszántából belenevelt kommunizmus eredményeként az anno kettéaprított Németországot és Európát tönkreteszi. Legfőképpen, hogy nem kezeli a török helyzetet. Lehet, hogy azt sem tudja, hogy mi az, vagy inkább nem akarja tudni.

Törökország 3 milliárd eurót kapott a migránsválság kezelésére. Meghatározatlan időpontban még az Európai Unióba is belépteti Frau Merkel és Európai Unió irányított csapata.

erdogan-evil-eyes-copy1



Forrás: magyarhirlap.hu , badog.blogstar.hu nyomán

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com