Furcsa koponyaalakú hernyó

A csodálatos természet túlhalad minden emberi képzeleten, pedig a természetben élőknek ez teljesen normális.


Az élet alapvető feltételeihez az is hozzá tartozik, hogy a túlélést minden faj biztosítani tudja saját maga számára. Úgy, mint ez a molylepke hernyó, ami ámulatba ejthet minket.

1

A szubtrópusi esőerdők mélyén lakó Phyllodes imperialis lepke színpompás megjelenése elkápráztatja az embert látványos rózsaszín alsó szárnyaival.

ip

A lényben az a különleges, hogy már hernyó korában is védekezik a rá leselkedő veszélyektől kinézetével. A hernyók eleinte egy kiszáradt faághoz hasonlítanak, majd idő múltával olyan mintákat öltenek, amelyek koponyára emlékeztetnek. A hátán levő mintán két szem van és egy éles fogsor. Ezt látják ellenségei, akik prédának nézik a hernyókat és így kétszer meggondolják, hogy belekóstoljanak.

A Phyllodes imperialis fokozottan veszélyeztetett faj, mert kizárólag ebben az őserdőben lévő vadszőlőfajtával táplálkozik. Ez a növény sajnos egyre kevesebb, mert az erdőirtásoknak köszönhetően az élőhely egyre jobban beszűkül.

2

3

4

5

6

7

8

Forrás: erdekesvilag.hu

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com