Gambiai sztármosogatóját tette meg étterme társtulajdonosának a dán cég

A gambiai férfi már évek óta a leghűségesebb alkalmazottja egy koppenhágai étteremnek, ahol mosogatóként dolgozik.

A férfi olyan jól végzi a munkáját, hogy sokak szerint ő a világ első számú sztármosogatója a Noma étteremben.

Éppen ezért munkaadói úgy döntöttek, hogy megjutalmazzák hűségéért és szorgalmáért. A Noma jelenlegi tulajdonosa, René Redzepi így bejelentette, hogy a hely megújul és új társtulajdonosa lesz, méghozzá Ali Sonko.
Az étterem tulajdonosa egy bulin beszélt a jövőről, mintegy 250 vendég előtt. Elmondta, hogy a helyet december 1-ig bezárják és teljesen megújulva nyit majd ki újra.

A Noma átalakítását a Bjarke Ingels Group végzni, remélhetőleg tudja majd tartani a szoros határidőt. Ezután Redzepi az étterem mosogatójáról, Ali Sonkoról kezdett el beszélni.
"Ez egy fantasztikus projekt, de mit érne ez az egész a dolgozók nélkül? – tette fel a kérdést.

Redzepi elmesélte, hogy Sonko már több mint 13 éve dolgozik a Nomában és minden fontos eseményen ott volt. Őneki is része volt abban, hogy a koppenhágai kikötőben lévő étteremből a világ egyik legjobb helye lett.

Ezért döntöttek úgy, hogy a megújult Nomát a gambiai mosogatóval, Ali Sonkóval együtt vezetik, aki társtulajdonos lesz.

A tulajdonos szerint sokan nem értékelik az olyan jó dolgozókat, mint a 62 éves Ali, ezért döntött úgy, hogy kiemeli őt. A Noma mosogatója már 2010-ben híres lett, mikor a dán éttermet választották a világ legjobbjai közé. A séfek és a tulajdonosok elvitték magukkal Sonkót is, aki együtt ünnepelt velük a színpadon az átadó ünnepségen. - írja a Daily Mail.

Egy londoni eseményre azonban nem tudták elvinni, mert Sonkot vízum hiánya miatt nem engedték be az országba. Ekkor a Noma dolgozói az ő arcképével ellátott pólóban jelentek meg az ünnepségen. 2012-ben pedig Sonkot sztármosogatóvá választották és kitüntették a kiemelkedő munkájáért.

A Nomában Sonko mellett résztulajdonos lesz még az étterem vezetője, James Spreadbury, aki már 8 éve tökéletesen végzi feladatát, de tulajdonrészt kap a szolgáltatásokért felelős igazgató, Lau Richter is.




Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com