Görögország 14 új befogadó központot nyit meg a feltorlódott migránsoknak

A görög kormány úgy döntött, hogy a héten 14 új befogadó állomást nyit majd meg.


Ezeken kb. 17400 migránst tudnak majd elhelyezni.

Az idomeni határnál továbbra is több mint 14 ezren várakoznak, mivel Macedónia naponta csak pár száz menekültet enged be.

_88613606_gallery1

17 400 embert lehet majd elhelyezni azon a 14 új befogadóállomáson, amelyeket a héten akarnak megnyitni Görögországban. A görög hatóságok szerint csak a macedón határnál, Idomeni környékén több mint 13 ezer menekült van. Macedónia azonban naponta csak pár száz embert enged be a területére.

A hírt hétfőn a Kathmerini nevű görög lap közölte a kormány által a múlt héten felállított válságstáb döntése alapján.

Eszerint a táborokban 17400 migránsnak tudnak helyet biztosítani. A jövő héten emellett megnyílik az első hot-spot, azaz európai üzemeltetésű menekülteket regisztráló központ is.

_88623169_74cd68b0-239e-4891-a67d-fc67846ec49f

A migránsok azonban továbbra sem akarnak táborba menni. Az eddigi adatok alapján az országban kb. 33 320 menekült van, de a vöröskereszt becslései alapján ez a szám több lehet, mint 50 ezer.

A görög szigeteken, Athénban és a Szalonikiben lévő regisztrációs központok és menekülttáborok azonban csak 17 ezer embert tudnak befogadni.

DF611A5CF6228EBCAC7AFBD568421A95

A legtöbb migráns pedig már napok óta várakozik a görög-macedón határon, Idomeninél.

A görög média szerint a várakozók nem akarnak a táborokba menni, mert azt remélik, hogy megnyitják majd a határt és attól tartanak, hogy lemaradnak a tovább utazásról.

56dbb407c461888c3a8b457c

Macedónia közben újabb korlátozásokat vezetett be, már csak azokat engedi be, akik háború sújtotta városokból jönnek.

A görög rendőrség szerint, akik a szíriai Aleppóból érkeztek beléphetnek, de akik a szíriai vagy az iraki fővárosból jöttek, azok már nem. A macedón hatóságok ugyanis nem Damaszkuszt, sem Bagdadot nem tekintik háború sújtotta városnak.

513293202

Macedónia a migránsok belépését már többször is szigorította. Két hete naponta csak néhány száz szíriai illetve iraki menekültet engedett be.

Egy- egy nemrég készült drónfelvétel az Idomeninél várakozó tízezernyi migránsról, a látottak hasonlítanak a Calaisnál kialakult állapotokra:



Forrás: origo

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com