10 nagyvállalattól veszünk szinte mindent a világon - itt az infografika!
A tőkekoncentráció tanulságos térképe.
10 nagyvállalat kezében a világ fogyasztói társadalma, merthogy nagyjából az ő kezükben összpontosul a világ fogyasztási cikkeinek előállítása.
Nem új, hogy a multik márkák tucatjaival lepnek meg és el minket, fogyasztókat, de lehet, hogy amit azért nem veszünk meg, mert tudjuk, hogy egy adott óriáscég gyártja, elképzelhető, hogy egy másik általunk kedvelt termék vagy márka pont tőlük ered. A Business Insider által a 2012-ben közölt grafika szemléletesen közli a cégcsoportok koncentrálódását. (A Reddit közösségi oldalon lelték az ábrát.)
Természetesen nem feltétlenül tükrözi a mai állapotot a grafika, de az érdekeltségi hálózatot nagyszerűen szemlélteti. Eszerint a Nestlé cég részesedéssel bír a L'Orealban, az pedig birtokolja a Diesel márkát is, de az Unileveré a Dove és a Knorr.
Idén az Oxfam civil szervezet azt vizsgálta meg, mennyire etikusak az óriáscégek. Nézték a munkavállalók, azon belül a nők helyzetét, azt, hogy milyen mértékben befolyásolják a kistermelők kiszolgáltatottságát,valamint jogi és környezettudatos hozzáállásukat a földterület és a víz felhasználásának szempontjából. A szervezet célja a a szegénység és az éhezés csökkentéséhez való hozzájárulás ösztönzése, mivel az alultápláltságban szenvedők nagy részét az élelmiszeriparban dolgozók teszik ki.
A vizsgált tíz cégóriás a Nestlé, a PepsiCo, az Unilever, a Mondelez (Magyarországon a Kraft utódja), a Coca-Cola, a Mars, a Danone, az Associated British Foods (ABF), a General Mills és a Kellogg’s volt, a 10-es skálájú szempontrendszer szerint az adott vállalat lehetett 8 - 10 jó, 6 - 7 fair, korrekt, 4 - 5 előremutató, fejlődőképes, 2 - 3 szegényes, 0 - 1 nagyon szegényes.
Ilyen eredmények születtek: Danone: 33% - szegényes, Nescafe: 61% - fair, Pepsico: 36% - előremutató, fejlődőképes, Nestlé: 61% - fair, Milka: 31% - szegényes, Coca-Cola: 61% - előremutató, fejlődőképes, Kellogg’s, Pringles: 23% - szegényes. A Coca-Cola kötelezettséget vállalt arra, hogy nyomással bír a beszállítókra a földkisajátítások csökkentése érdekében.
Háttérinformáció: tudatosvasarlo.hu

Hozzászólások