Gyereket szeretne? Télen és tavasszal van a legnagyobb esély rá!
Az új kutatások kimutatták, hogy tavasszal és télen a férfiak egészségesebb spermiumokkal rendelkeznek mint nyáron.
Izraeli tudósok által vizsgált minták alapján, akik több mint 6000 embert meddőség miatt kezeltek, azt találták, hogy a tél folyamán a spermiumok száma nagyobb volt és kevesebb rendellenesség is jelentkezett.
A spermiumok minősége pedig folyamatosan csökkent tavasztól nyár felé haladva. Az ok, hogy miért van ez így, még nem tisztázott, de az állatkísérletek alapján összefüggést mutattak ki a termékenység, a szezonális változások, hőmérséklet, napfény időtartalma és hormonális változások között.
A kutatók szerint ezek az új eredmények megmagyarázzák miért születik olyan sok gyerek ősszel. Amennyiben ez a minta valóban ismétlődik, akkor kiemelkedő fontosságú lehet az olyan párok esetében akik sikertelenül próbálkoznak a gyermek nemzéssel. Dr Sabanegh elmondta, hogy nem hiszi, hogy az orvosok innentől kezdve majd azt tanácsolják a pároknak, hogy várjanak télig vagy tavaszig. A próbálkozás minden évszakban hasznos lehet.
A kutatások eredményei alapján a párok közel 20 % -a több mint egy évig próbálkozik, amire sikerül a gyermekáldás.
Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a csökkenő spermium szám világszerte jellemző probléma.
Bár senki sem tudja, hogy pontosan miért, de az elméletek szerint ennek oka a mozgásszegény életmód és a káros vegyi anyagok környezetünkben. A múlt hónapban napvilágra került adatok azt igazolják, hogy azok a fiatal férfiak, akik naponta mindössze három órát töltenek a TV előtt fele annyi spermiummal rendelkeznek, mint akik ritkán néznek TV-t. Ez az első alkalom, hogy egy vizsgálat kimutatta, hogy a csökkenő spermium szám szorosan összefügg a fizikai aktivitással. Ezenkívül a telített zsírok fogyasztása és az egészségtelen táplálkozás is okai lehetnek, ha a várva várt gyermek érkezése késik.
Forrás:dailymail.co.uk
Izraeli tudósok által vizsgált minták alapján, akik több mint 6000 embert meddőség miatt kezeltek, azt találták, hogy a tél folyamán a spermiumok száma nagyobb volt és kevesebb rendellenesség is jelentkezett.A spermiumok minősége pedig folyamatosan csökkent tavasztól nyár felé haladva. Az ok, hogy miért van ez így, még nem tisztázott, de az állatkísérletek alapján összefüggést mutattak ki a termékenység, a szezonális változások, hőmérséklet, napfény időtartalma és hormonális változások között.

Hozzászólások