Gyerekmigránsok oktatására gigaösszegeket költ a német kormány

Németországban gigaösszegeket költenek a gyerekmigránsok oktatására. Ez a szám irdatlan nagy 67 milliárdnyi euró, azaz 20 ezer 770 milliárd forint.


Erre azért van szükség, hogy a migráns gyerekeket fel tudják zárkóztatni az oktatásban.

Németországba tavaly több, mint 1 millió bevándorló érkezett, akiknek 40 százaléka 20 év körüli vagy attól fiatalabb.

Berlinnek 25 ezer tanárt kell felkészíteni az oktatásukra, de közben a migránsgyerekek többsége megtagadja a kötelező iskolát azzal az indokkal, hogy azokban már túl sok diák van.

760x0

Az egyik híres oktatási és társadalmi ügyekkel foglalkozó kutatási intézet elnöke, Dieter Dohmen egy interjúban arról beszélt, hogy a német hatóságoknak ez óriási kihívás.

Már az új számításaik szerint is a Németországba érkező menekültek teljes oktatási ellátása 67 milliárd euró. […] Ha a számokra tekintünk, akkor azt látjuk, hogy közel 200 ezer gyermeknek kell biztosítanunk az óvodai ellátást, további 300 ezer gyermeknek pedig iskolába kell mennie. Mindemellett, ott van még a szakmai oktatás és a gyakorlat, valamint a felsőoktatás is.” – közölte.

GettyImages-501559476-640x480

Az elnök szerint, ha egy menekült még csak 3 éves és a mostani migránstömeggel jött, akkor az államnak akár 20 évig is biztosítania kell az oktatását.

A The Times arról számolt be, hogy Németországban, az utóbbi időkben már az iskolák számának csökkentése került szóba. A német szülők gyerekvállalása ugyanis egyre csökkenő mértékű.

Marlis_Tepe-e1449136517589-660x330

Az Educational International vezetőjének, Marlis Tepe-nek a német oktatásról a következő véleménye van: "az iskolai rendszer nem készült fel ennyi új diákra, […] A 16 szövetségi államunknak, illetve azok kormányainak majdnem 25 ezer új tanárt kellene felvennie, csakhogy egyes régiókban nincs elég oktató és nagyon nehéz újakat találni.”

methode%2Ftimes%2Fprod%2Fweb%2Fbin%2Ff52db7bc-67c3-11e6-b5c6-db979e28e7a6

Németországban a gazdaságban kedvező élénkülés következett be, de az országnak a megtakarításokat a migránsok oktatására és felzárkóztatására kell fordítania.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com