Gyerektábor Észak-Koreában

Ha egy szülő nyári tábort választ gyermekének, valószínűleg Észak-Korea nem lesz a legvonzóbb célpontok között.

Sangowon_épületekA Sangdowon Nemzetközi Gyermektábor azonban évtizedek óta a világ minden tájáról érkező gyereket örvendeztet meg medencéivel, vízicsúzdáival, csónakázó tavaival.

Mikor a hatvanas években a tábor épült, a kommunista (szocialista) országokból érkező gyerekek nemzetközi kulturális cseretáboraként szolgált. A tengerparton, magas fenyőfák alatt megfelelő helyszín volt a baráti országok gyerekeinek találkozójához.
Valentina Boltacseva Oroszország keleti részből, egy Vlagyivosztok- hoz közeli városból érkezett. 14 éves volt, amikor a helyi önkormányzat által a város gyárának dolgozói és családtagjai számára kiírt versenyt megnyerte. A verseny kérdései a nevezett repülőgyárról és Észak-Koreáról szóltak. Az első díj egy songdowoni nyári táborozás volt. Ez volt élete első külföldi útja.

"Barátságos emberek fogadtak ott minket. Jó ellátásban részesültünk és szórakoztatásunkról is gondoskodtak" - emlékezik vissza Valentina.úttörő

A tábor nyaranta olyan észak-koreai gyerekeket fogad, akik különösen jól teljesítettek az iskolában. Júliusban pedig két-három hétre külföldi diákok is érkeznek. A szokásos programok között szerepel a reggeli torna és a látogatás a helyi Vidámparkba.
A külföldieknek be kell mutatni saját országukra jellemző kulturális műsort. Ez Valentináék esetében egy orosz néptánc volt. Az előadás olyan volt, mint egy időutazás a múltba.

Az észak-koreai táborlakók közül sokan az Úttörő Szervezet tagjai, ami a 15 év alattiak politikai tömörülése. Észak-Korea vezetőinek, Kim Il-sungnak és Kim Jong-ilnek az arcképe mindenütt látható, a politika áthatja a mindennapokat. A helyiek nagy patrióták. Szinte folyamatosan lehet látni embereket, amint emlékművekhez igyekezne virágokkal a kezükben és hazafias dalokat énekelnek.

A táborban - szokatlan módon - rengeteg étel volt, egy része helyi specialitás, mint például a főtt hagyma.

A külföldi diákokat a helyiektől külön szállásolják el, de azokkal, akik angolul vagy más idegen nyelven beszéltek, könnyű összebarátkozni.

Észak-Korea vezetői látogatása a gyerektáborban Észak-Korea vezetői látogatása a gyerektáborban

A hírek szerint ez már a múlté, manapság a songdowoni tábor nehezen talál külföldi táborozni vágyókat. A tábor vezetőinek feladata a toborzás. Eleve az intézmény nemzetközi táboroztatás céljából épült, ennek a követelménynek meg kell felelniük. Csökkentett díjakkal, ösztöndíjakkal igyekeznek külföldi gyerekeket odacsábítani. Jelenleg elsősorban Mongóliából, Vietnamból, Oroszországból és olyan távoli országokból, mint Tanzánia keresnek gyerekeket, de egyre nehezebben találnak. Minden évben külön értékesítési munkát kell a szervezőknek végezni, ám nagy a verseny. A kéthetes táborköltség körülbelül 300 dollárnak felel meg.

A probléma, hogy legtöbben Kínából akarnak jönni. Észak-Korea azonban már nem célpontja többé a kínai turizmusnak. A kínaiak egyre válogatósabbak, ha külföldi útról van szó. Inkább Európába, az USA-ba, vagy Kanadába akarnak menni. A gyerektáborok közül pedig a dél-koreaiak népszerűbbek.

A táborhoz közel eső ipari kikötőt az ország első számú vezetője, Kim Jong-un luxus üdülőhellyé akarja átalakítani.

A természeti környezet adott: tengerpart, gyönyörű hegyek, természeti szépségek jellemzik a környéket. Azonban a terület nehezen megközelíthető, a fővárostól hatórányi autóút vezet oda. Az átlag külföldit egyébként sem Észak-Korea természeti csodái, hanem sokkal inkább a politikai berendezkedése érdekli.

www.bbc.co.uk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com