Ha túl sok gyerek születik, az káros a bolygónak, állítja egy amerikai csatorna

Az amerikai NBC tv csatorna internetes oldalán közölték azt a nagy botrányt kiváltó cikket, amelyet Travis Rieder írt.

Ebben a szerző hosszasan kifejti, hogy miért rossz ötlet az embereknek gyereket vállalniuk. 

Rieder a liberális csatorna tudomány rovatában közölte írását, amelynek központi gondolata, hogy a gyerekek károsak a környezetre, főleg, ha valakinek több utóda van.



A szerző azt írja, hogy ha kevesebb gyerek születne a Földön, akkor a környezetszennyezést visszaszoríthatnánk.

"Ki kell végre mondani, hogy az utódainknak igenis környezeti következményei vannak" – közölte Rieder, aki azt is hozzátette, hogy a saját lánya is felelős a bolygó szennyezéséért, amellett, hogy ő is az.

Elmélete szerint az emberek a saját élőhelyeiket szennyezik, ezért, ha kevesebb ember lenne, akkor a környezet kevésbé szennyeződne.



Rieder úgy véli, hogy a gyerekek által létrejött javakat a szülők élvezik csak a bolygónak az utód teher. "A legjobb, ha egy párnak csak egy gyereke lesz. Ez a morálisan elfogadható szám" – írta.

50 éve Paul Ehrlich könyve kavart nagy botrányt, aki azt írta, hogy azt megengedni a nőknek, hogy annyiszor szüljenek, amennyiszer akarnak olyan, mintha megengednék, hogy annyi szemetet szórjanak a szomszéd verandájára, amennyit akarnak. Ehrlich többször a tömeges sterilizációt mint megoldást emlegette és azt írta, hogy az emberek a világ esküdt ellenségei.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Kocsija hűtővízén élt egy hétig a 60 méteres szakadékba zuhant nő

Kocsija hűtővízén élt egy hétig a 60 méteres szakadékba zuhant nő

A nő a testvéréhez indult látogatóba, de útközben megcsúszott és kocsijával belezuhant egy szakadékba.

Saját fiuktól életük legszebb ajándékát kapták a szülők

Saját fiuktól életük legszebb ajándékát kapták a szülők

A fiú így akart köszönetet mondani szüleinek a kitartásukért és az érte hozott áldozatukért.

300 méteres vízesésbe zuhant és meghalt két barátjával együtt az utazó vlogger

300 méteres vízesésbe zuhant és meghalt két barátjával együtt az utazó vlogger

A fiatalok a vízesés tetején lévő medencében fürödtek, amikor a lány megcsúszott és a két férfi megpróbálta megmenteni.

Autóban született meg a kislány, akit apukája segített a világra hozni

Autóban született meg a kislány, akit apukája segített a világra hozni

A házaspár már nem tudott időben beérni a kórházba, az asszony magzatvize még útközben elfolyt.

Másfél méteres cápa támadta meg a tengerben fotózkodó modellt

Másfél méteres cápa támadta meg a tengerben fotózkodó modellt

A 19 éves lány nem gondolta volna, hogy egy ártatlan fotózás ilyen nagy veszélybe sodorja.

Bolygó megmentése érdekében sterilizáltatta magát egy 31 éves nő

Bolygó megmentése érdekében sterilizáltatta magát egy 31 éves nő

A nő szerint ezzel ő is hozzájárul a bolygó megmentéséhez, ahelyett, hogy károsítaná azt.

Csodálatos ajándékot kapott az aprót kérő hajléktalan srác a férfitól

Csodálatos ajándékot kapott az aprót kérő hajléktalan srác a férfitól

Az évek óta utcán élő, lecsúszott srác nem gondolta volna, hogy egy pillanat alatt megváltozik az élete.

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

Mindennap a tengerhez viszi felesége fotóját az idős özvegy férfi

A szívszorító történetet egy étteremtulajdonos osztotta meg, akit nagyon megérintett a férfi viselkedése.

Tündéri fotók és videó a 2 hónapos Lajos herceg keresztelőjéről

Tündéri fotók és videó a 2 hónapos Lajos herceg keresztelőjéről

A 11 hetes legkisebb brit herceget a londoni Szent Jakab palota királyi kápolnájában keresztelték meg.

4 éves idegen kislány rángatta ki a 80 éves férfit a depressziójából

4 éves idegen kislány rángatta ki a 80 éves férfit a depressziójából

Az idős férfi súlyos depresszióban szenvedett felesége halála óta, de egy nap találkozott egy kislánnyal.

http://ujhazak.com