Hajléktalanoknak készít túlélőcsomagokat a 9 éves kislány
Amaraah Mian-Cudmore még csak 9 éves, de már most kitűnik jószívűségével.
A kislány elhatározta, hogy mindenáron segít a hajléktalanoknak, így az iskolája segítségével 30 hátizsákot pakolt meg mindazzal, amire szükségük lehet.
Az anyukája szerint Amaarah akkor döntötte el, hogy segíteni fog a hajléktalanokon, mikor sétáltak Bristolban és látta, hogy az utcán fagyoskodnak. Mindez még karácsonykor történt és a kislányt nagyon megérintette, hogy a téli hidegben a hajléktalanok fáznak és elhatározta, hogy ezen változtatni fog.
Ezután szervezte meg a jótékonysági akcióját, mely során meggyőzte az osztálytársait, hogy rakjanak tele 30 iskolatáskát, meleg zoknival, kesztyűkkel, fogkefékkel és juttassák el annak, akinek szüksége van rá.
Ezen túl még az iskolában is gyűjtést hirdetett a felnőtteknek, hogy akinek van felesleges cipője, sapkája, hátizsákja és hálózsákja, akkor vigye be a suliba, hogy eljutassa a rászorulóknak.
Amaarah anyukája azt mesélte, hogy nagyon büszke a kislányára, aki az egész jótékonysági akciót egyedül találta ki. Emellett megköszönte az osztálytársainak és a tanároknak, hogy támogatták gyermeke kezdeményezését.
Amaarahnak a helyi hajléktalanokat támogató szervezetek is köszönetüket fejezték ki, remélve, hogy mások is követik majd.
Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások