Halál vár a nemi erőszak elkövetőire

Hogy büntetik a világ különböző országaiban az egyik legaljasabb bűncselekményt?132193_26160_gyerek_eroszakAz áldozat egész életét tönkreteheti a nemi erőszak, amit ma hazánkban öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntet a törvény, legalábbis akkor, ha az elkövető egyáltalán bíróság elé kerül, hiszen a bűncselekmény olyan társadalmi stigmával jár, amit nem képes minden áldozat elviselni, ezért inkább titokban tartják, hogy mi történt velük.

Az elmúlt időszak híreiből láthatjuk, hogy még a mai napig divat, hogy a nemi erőszakért nem a tettest hurcolják meg a bíróság előtt, hanem az áldozatot hibáztatják, ám a világ számos országában keményen lesújtanak az erőszaktevőkre.

Szaúd-Arábia: Ebben az országban, ha bűnösnek mondták ki a vádlottat, akkor néhány nappal az ítélethirdetés után benyugtatózzák az elkövetőt, akit nyilvánosan lefejeznek.

Kína: Itt nincs évekig húzódó bírósági tárgyalás, hanem azonnal halálra ítélik az erőszaktevőt. Előfordulnak olyan esetek, amikor megcsonkítják a tettest.

Irán: Ha valakit elítélnek nemi erőszakért, akkor két dolog történhet vele. Az egyik a kötél, a másik a golyó általi halál.

India: Az elmúlt években rengeteg sokkoló nemi erőszak eset történt Indiában, ahol 2013-ban végre beiktatták a nemi erőszak ellenes törvényt, aminek köszönhetően másképpen tekintenek az erőszaktevőkre, mint korábban.

A tettes életfogytiglani (minimum 14 év letöltendő) börtönt kaphat. Extrém esetekben itt is halálbüntetéssel sújthatják a tettest. Sajnos még nincs rend az ország minden területén, ezért akadnak olyan indiai falvak, ahol a nőket nemi erőszakra ítélik egy családtagjuk bűne miatt.

Afganisztán: A nemi erőszak után négy napon belül fejbe lövik a tettest, vagy felakasztják. Afganisztánban egyébként sokszor a saját családja öli meg az áldozatot, hogy lemossák a szégyent.

Észak-Korea: A nemi erőszak elkövetőjét kivégzőosztag elé állítják, hogy fejen vagy szíven lőjék, és ezzel igazságot szolgáltassanak az áldozat számára.

Oroszország: Az oroszok még Magyarországnál is elnézőbbek, ugyanis háromtól hat évig tartó szabadságvesztésre ítélik a nemi erőszak elkövetőjét. Ha a tettest kegyetlenkedett is, akkor tíz-húsz évre ugorhat a börtönévek száma.

Norvégia: Minden szexuális cselekedet, amihez nem adta mindkét fél a beleegyezését, nemi erőszaknak minősül, a büntetése pedig 4-15 év szabadságvesztés, attól függően, hogy mekkora kárt okozott az elkövető.

Franciaország: A nemi erőszak elkövetője tizenöttől harminc évig terjedő börtönbüntetést kap, de akár életfogytiglani is lehet belőle, ha megkínozta az áldozatot. A büntetés attól függ, hogy mekkora kár érte az áldozatot.

Amerikai Egyesült Államok: Minden beleegyezés nélkül történt behatolás, ami történhetett nemi szervvel vagy tárggyal, nemi erőszaknak minősül. A szövetségi jog szerint pénzbüntetéstől életfogytiglani börtönig terjedhet a büntetés, ami a bűncselekmény súlyosságától függ.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com