Térfigyelő kamerás felvétel került elő, ahogy a savval arcul öntött Victoria’s Secret eladólányt követi támadója – fotók és videó

Korábban még arról cikkeztek, nem volt a lánynak haragosa, utána gyanúsított került a fókuszba, de most végleg fény derült a bűncselekmény elkövetőjének személyére és a tett valódi okára is.

A gyanúsított Mary Konye és az áldozat Naomi Oni közeli barátnők voltak, de Mary megszállottan féltékeny volt Naomi külsejére.

Naomi Oni

Naomi Oni még 2012. december 30-án szenvedett nagyon komoly égési sérüléseket az arcán és a mellkasán, amikor valaki maró, kénsavas folyadékot öntött az arcába. A borzalmas tettel egy Mary Konye nevű szintén 21 éves hölgyet gyanúsítanak, aki mindent tagad.

Suspect following acid attack victim on CCTV

Pedig a tett elkövetése után még a profilképét is megváltoztatta Mary, méghozzá Freddie „Rémálom az Elm utcában” Krueger portréját töltötte fel – írja a Daily Mail. Még egy olyan kárörvendő üzenettel is megküldte a WhatsApp közösségi oldalán, hogy „Na, vajon ki néz úgy most ki, mint aki a Halálos kitérőből (Wrong Turn) jött elő?” – utalva ezzel a horrorfilm-sorozat egyik karakterére. Ez feltűnt az egyik ismerősnek, Kamilah Andrews-nak, aki később készséggel állt a hatóságok rendelkezésére.

Freddy Krueger

A fiatal lány a Hertfordshire Egyetem pénzügyi szakának hallgatója.

Mary Konye egy másik barátja, Safiye Laviniere azt látta, hogy Mary a Blackberry Messenger-en egy olyan üzenetet írt ki, miszerint aki piszkoskodik vele, az kap egy olyan arcot, mint Freddy Krueger-é, képet itt is mellékelt.

Stalked: CCTV images shown to jurors show victim Naomi Oni, right, being followed by a woman in a niqab, alleged to be her friend Mary Konye who then doused her in acid

Viszont az ügy fejleménye, hogy állítólag féltékenységből követte el egyik lány a másik ellen a savazást, mert Mary szerint Naomi jobban nézett ki, mint ő. (Ezt a számára bántó előnyt sikerült maximálisan megszüntetnie, csak kicsit túllőtt a célon.)

Jurors were shown a CCTV image allegedly showing Konye following the victim while dressed in the Muslim veil, moments before the attack

Most előkerült egy térfigyelő kamera által rögzített videófelvétel arról, ahogy Mary Konye (London Newham kerületének Canning Town körzetéből, ami a magas bűnözési arányról és a szegénységről ismert) követi a 21 éves Naomit, miközben magát egy muzulmán fátyollal álcázza.

Naomi Oni 2014. január 7-én a bíróságon


Miss Oni was being followed before she was attacked




Az ügy folytatódik: Naomi Oni 2014. január 8-án is a tárgyalásra érkezett

A videón látni, amint Naomi munkája végeztével elhagyja a Victoria Secret fehérnemű üzletet egy londoni Westfield Stratford City bevásárló központban, késő este, Mary Konye pedig követi őt. Látható, hogy Naomi a Stratford és Barking metróállomás között megy át, támadója pedig szorosan mögötte, a nyomában. A támadásra végül a kelet-londoni Dagenham külvárosában került sor.

Az áldozat: Naomi Oni


Mint ahogy kiderült, a két lány jóbarátnő volt, de "örihari" lett abból, hogy egyik alkalommal Naomi csúnyának titulálta a barátnőjét – Konye ekkor találta ki, hogy savval bosszút áll, tudja meg Naomi is, hogy milyen érzés csúnyának lenni, mondta el Kamilah Andrews, a közelálló barát a rendőrségnek.

És követője: Mary Konye, aki a követést elismeri, de a savazást nem

CCTV shows Naomi Oni walking through Stratford station and being followed by someone in a niqab

Naomi Oni akkor egy hónapot kórházban töltött, több műtéten is átesett. Mary elismeri, hogy követte barátnőjét, de mint a fentiekben is kiderült, tagadja, hogy ő követte volna el a kénsavas támadást. Pedig amellett, hogy ráismertek a felvételen jellegzetes járására, az otthona közelében kénsavas ruhadarabot is talált a rendőrség. A tárgyalás folytatódik.



Forrás: dailymail.co.uk, mirror.co.uk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com