Halálra fagyott a hajléktalanságról forgató dokumentumfilmes
Lee Halpint - a 27 éves dokumentumfilmest - holtan találták, három nappal projektjének kezdete után.
A filmkészítő terve az volt, hogy dokumentálja, milyen az hajléktalanként élni Newcastle utcáin. A film nyersanyagát körülbelül egy hét alatt szerette volna mozgóképes formában rögzíteni. A fiatal férfit a város nyugati részében, egy elhagyatott épületében találták meg; nagy valószínűséggel halálra fagyott, de a halál okát még nem erősítették meg. Azért tartják ezt a legelképzelhetőbb elhalálozási oknak, mert éjjelente fagypont alá csúszott a hőmérséklet. Lee ezek szerint annyira kihűlt, hogy nem élhette túl a körülményeket.
Lee Halpin egy YouTube videón azt mondta, hogy a projekt egy oknyomozó kurzushoz része lett volna, amely példázhatta volna a rettenthetetlen beszámolók készítésének egyik formáját.
Emellett a filmes beszélt egy jótékonysági alappal az utcán érő emberek számának növekedéséről, valamint egy lehetséges hálószoba-adóról.
Így nyilatkozott: "Egy hetet fogok hajléktalanként tölteni Newcastle nyugati részén. Terepen fogok aludni egy hétig, potyaélelmiszert fogok szerezni, és olyan szolgáltatásokat fogok igénybe venni, amit más hajléktalanok is szoktak. Megpróbálok a lehető legtöbb hajléktalannal kapcsolatba lépni, és a lehető leginkább elmélyülni ebben az életmódban."
[video width="600" ][/video]
Halpin egyik barátja, Daniel Lake ezt mondta az Evening Chronicle-nek: "Senki sem tudja, hogyan ment el, de úgy gondoljuk, hogy hipotermiája volt. Egy végső áldozatot hozott azért, hogy felhívja arra a figyelmet, hogy mi történik a többi emberrel."
A rendőrség szóvivője így számolt be az esetről: "A rendőrség tájékoztatást kapott, hogy egy valószínűleg húszas éveiben járó férfi testét találták meg egy elhagyatott épületben, a Westgate Road-on.
Forrás: mirror.co.uk

Hozzászólások