Halálra harapta a veszélyes mérges kígyót a brazil kisgyerek

Hihetetlen dolog történt Brazíliában, ahol egy másfél éves gyerek életét az mentette meg, hogy halálra harapta a kígyót.


A kisfiú szájában egy veszélyes lándzsakígyó volt, amelynek támadása akár végzetes következményekkel is járhatott volna. Az áldozatai nagy része ugyanis belehal a marásába.

A gyerek anyja elmondta, hogy a fiú a kertben játszott és hirtelen azt vette észre, hogy a csöppség fogai között egy lándzsakígyó tekergőzik. A szokatlan eset Rio Grande do Sul államban lévő Mostardasban történt.

CS0s4kgWcAQNV0n

Az anyuka, Jaine Ferreira a Gaucha rádióban elmesélte, hogy rögtön kiment a gyerekhez, hogy megnézze jól van-e.

Akkor látta, hogy a fogai között egy kígyó tekereg.

Mivel a gyerek halálra harapta, így nem marta meg a veszélyes állat. A kicsi ugyanis azt játszotta, hogy a kígyó a játéka, és nem engedte ki a hüllőt a szájából.

jararaca-e1446547711201

A gyereket rögtön kórházba vitték, de a vizsgálatok szerint nem sérült meg és nincs benne méreg sem.

A gyereket megtámadó lándzsakígyó fajtája a (Bothrops jararaca) Dél-Amerikában él. Marása esetén az áldozatok 70 százaléka meghalhat, ha nem kap időben segítséget.

Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Emberséges dolgot tett a magyar kamionos,  aki több ezer eurót talált egy mosdóban

Emberséges dolgot tett a magyar kamionos, aki több ezer eurót talált egy mosdóban

Márknak egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy eltegye a bankókat.

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Téli álmot alvó hörcsög miatt leállítottak egy útépítést a németek

Németországban a hörcsög védett állatnak számít, így meg kell várni, míg felébred.

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Sikerült betiltatni a burkát a kanadai Québec tartományban

Québecben sikerrel vitték keresztül a törvényt, amely jövőre lép életbe.

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

Hős rózsaárus mentette meg a lányt egy csapat erőszakoskodó férfitól

A lány szerencséje az volt, hogy az 58 éves férfi szembeszállt a támadóival.

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Utolsó nagy mosoly egy régi barátnak- megható pillanatok egy csimpánztól

Élete utolsó pillanatiban így reagál a csimpánz régi barátja láttán

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Burka tilalmat vezetnének be Kanada egyik tartományában is

Québecben már harmadszor próbálkoznak azzal, hogy elfogadtassák a törvényt.

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

Megható okból vitte be az összes spórolt pénzét az oviba a kislány

A kislány nagymamája elsírta magát, mikor megtudta miért ürítette ki unokája a malacperselyét.

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

Muszlim hitszónok feleségük megverésére buzdította a férfiakat

A hitszónok bejegyzése nagy botrányt váltott ki a szingapúri lapban.

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő  - videó

Hisztirohamot kapott és mobilja után akart ugrani a hajóról egy nő - videó

A kínai nő egy sétahajó 4-dik emeletéről is a vízbe ugrott volna a telefonja után.

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Migránsok ezreinek kitoloncolásával szenvednek a svéd hatóságok

Svédországban migránsok ezreit kéne kiutasítani, de nem járnak sikerrel a hatóságok.

http://ujhazak.com