Hat vak gyereket fogadott örökbe a jószívű amerikai házaspár

Egy amerikai házaspár a világ minden tájáról hat vak gyereket fogadott örökbe. A most 60 éves Joe és Karen Bartling nagy családot szeretett volna, de egy fiúgyerekük született a most 30 éves Joel.

Mivel a fiúnak nem születettek testvérei, a szülők az örökbefogadás mellett döntöttek. Először a szem nélkül született 2 éves Hannaht vették magukhoz egy dél-koreai árvaházból még 1997-ben. A lány mar már 23 éves.



Hannah befogadása után elhatározták, hogy még több vak gyereket fogadnak örökbe. A következő években még 5 gyereket vettek magukhoz, akik mindegyike fejlődési rendellenesség miatt vakult meg. –írja az SWNS.



Davidet, akit annak idején egy kínai épület lépcsőjére tettek ki, a 28 hétre született Bethanyt Thaiföldről, Jesse-t, akit születése után egy dél-koreai kórházban hagytak magára, Abit akit születése után egy indiai közpark kukájában találtak meg, és Obed Josiah-t Nyugat-Afrikából. A gyerekek már 12-18 évesek.



Mindegyik örökbe fogadott gyerek más gondoskodást igényel. Obed és Jesse gondozása 24 órás felügyelet, Hannah szeret énekelni, Abi odavan a Braille-írásos könyvekért. Bethany-nek sok barátja van, David pedig egyetemre szeretne menni.



Az apuka, Joe soha nem gondolta volna, hogy így alakul majd az életük. Azt mondja akárhová mennek, az emberek rögtön felfigyelnek rájuk és megbámulják őket. Olyan is előfordult már, hogy jószívű idegenek kifizették a számlájukat az étteremben.



„Olyanok vagyunk, mint egy átlagos család: főzünk, mosunk, a gyerekek is besegítenek, bevetik az ágyukat, elvégzik a saját feladatukat. Nincs semmi segítségünk, heti 7 napban nonstop gondoskodunk róluk. A korunkbeli barátaink már nyugdíjasok, és unokáznak. Nálunk azonban sosem lesz üres a ház, és nyugdíjba sem mehetünk. Ez egy nagyon nehéz, de hálás feladat. Még a legvadabb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy speciális ellátást igénylő gyerekekkel élünk majd együtt” – mesélte Karen.





Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com