Hiába találták el az összes számot a lottón, mégsem lett övék a nyeremény

Egy leicesteri pár markát 35 millió font (14 milliárd forint) ütötte volna, ha Fortuna nem hagyta volna őket cserben.


„Eltalálta mind a hat számot a lottón egy leicesteri pár, mégsem lett az övék a harmincötmillió fontos, azaz tizennégymilliárd forintos főnyeremény, mert nem tudták átutalni a szelvény árát. Bár megtették számaikat online, csak hatvan penny volt a számlájukon, így az utalás nem ment át, és nem is tudtak részt venni a játékban.” – publikálta az Independent.

National-Lottery

Edwina és David Nylan egy telefonos alkalmazás segítségével lottózott, a véletlenül generált számok telitalálatosak lettek. A pár ugyan észrevette, hogy nem elég az elektronikus szelvényre a pénz, ezért utólag utaltak összeget a számlára. Ez azonban már sajnos későn történt.

Az 55 éves házaspárt az eset teljesen kikészítette, de nem lehetett már mit tenni. Az eset miatt a család ugyanúgy összetart és hálások mindazért, amijük van.

„Amikor valaki sikeresen felad egy szelvényt, kap erről a képernyőjére egy elismervényt, illetve egy e-mailt is, valamint meg tudja tekinteni a jegyét a National Lottery online elérhetőségén.” – nyilatkozta az applikációt működtető cég a Camelot szóvivője.

Forrás: mno.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com