Hidzsábot adnak az 5 éves muszlim kislányokra egyre több brit iskolában

Az Egyesült Királyságban már az iskolák ötöde elfogadja a hidzsábot az iskolai egyenruha részeként.

A muzulmán kultúrák többségénél a lányoknak nem kell hordaniuk a fejkendőt, azaz a hidzsábot.



Nincs az sem meghatározva, hogy mely életkortól kell viselniük a lányoknak ezt a ruhadarabot. Azonban sok muszlim kultúrában mégis a lányok pubertáskor elkezdik magukat eltakarni, ezzel fejezik ki, hogy erkölcsösek és tiszták.



Az Egyesült Királyságban több általános iskolában is elfogadják a hidzsábot az iskolai egyenruha részeként.
A The Sunday Times-ban szereplő felmérés alapján viszont a brit iskolák ötödében már az iskolai egyenruha része a hidzsáb.

Ennek természetesen vannak ellenzői is. Az ő véleményük szerint a kisgyerekeknek még nem kéne viselni a fejkendőt, mert nekik még nem kell bizonyítaniuk a tisztaságukat.



Köztük van egy muszlim feminista aktivista, Aisha Ali-Khan is, aki látja, hogy a hidzsábot minden általános iskolából ki kéne tiltani. Azonban a hatóságok ezt mégsem teszik meg, mert attól tartanak, hogy a muszlim közösségek ezt támadásnak vennék és rasszistának tartanák a hivatalokat- számolt be róla a Daily Mail.
"Hogyan rendelkezne elegendő információval egy négy- vagy ötéves gyerek ahhoz, hogy úgy döntsön hidzsábot hord?" – kérdezte az aktivista.

Az iszlám szerint ugyanis a nők saját önszántukból hordják az egész testet eltakaró öltözéket.

Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com