Hihetetlen! 30 métert zuhant a hegymászó, de túlélte

A hegymászó sisakjára szerelt kamera az elejétől a végéig felvette, ahogy a férfi lezuhant a jeges hegycsúcsról. Szerencsére túlélte.

article-2290984-188BD8A9000005DC-560_634x352


A múlt hónapban, február 24-én Mark Roberts a walesi Snowdonia egyik hegyének oldalán kapaszkodott felfelé, amikor egy kisebb jégtömb rázuhant és elveszítette az egyensúlyát. A fejkamerájával készült felvételen végignézhetjük a saját szemszögéből a zuhanást. Az is látszik, ahogy az elején felkapja maga elé a kezeit.
Harminc másodpercen keresztül bukdácsolt lefelé a Parsley Fern vízmosásban. A felvételen látszik, ahogy a szikláknak ütődik, és miközben pattog lefelé elveszíti a hegymászó csákányát. Amikor végül megállt egy peremen, tisztán hallani, ahogy Robert, miután levegő után kapkod, azt mondja: „Ez kib***ottul fáj.” Fél órán belül megmentette egy hegyi mentőcsapat. Nagyon nagy szerencséje volt, mert csak a bokája ficamodott ki és néhány helyen megzúzódott, a bőre lehorzsolódott.

Galéria
article-2290984-188BD970000005DC-840_634x353
article-2290984-188BD89F000005DC-158_634x339


A Brit Hegymászó Tanács honlapján később azt írta, hogy a meredek lejtőn nem volt elég ideje, hogy megállítsa a zuhanását, mielőtt elkezdett lefelé pattogni. A mentőcsapat egyik tagja, Elfyn Jones azt írta: „Azt hiszem, ebből az a fő tanulság, hogy mindig történnek balesetek, de Mark jól fel volt szerelve és sisakot is viselt. Valószínűleg ez mentette meg az életét.”

Videó az esésről:


[video width="600" ][/video]

Forrás: www.dailymail.co.uk

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com