Hímvessző nélkül született a férfi, mégis hódított!

A 39 éves brit férfi egy ritka rendellenesség miatt hímvessző nélkül jött világra. Az ágyában mégis több mint száz nő fordult meg.

SNN1730P1---_1692885AAndrew Wardle ritka genetikai rendellenességgel született, pénisz nélkül jött világra. Annyira megviselte ez az állapot lelkileg, hogy majdnem öngyilkos lett és lényegileg egész életében titkolta hiányosságát.

Azonban most felcsillant a remény, hogy három műtéttel valószínűleg működőképes péniszt tudnak számára kialakítani. Amennyiben a műtét sikeres lesz, el tud kezdeni végre úgy élni, mint minden normális ember. Az olyan dolgok, mint családalapítás vagy szex, ami sok embernek magától értetődő, most végre számára is elérhetővé válhatnak.

A férfinak 17 éves korában volt először barátnője, akinek elmondta problémáját, a lány megértőnek bizonyult és így még négy évig randiztak egymással. Szexuális kapcsolat is létrejött köztük, a lány megvolt elégedve a fiúval. A jóképű férfinak később számos egy éjszakás kalandban volt része és hosszabb rövidebb ideig tartó kapcsolatokban, elmondása szerint, több mint száz nővel volt dolga. Azonban gyakran negatív élményekkel is szembesült.

Csaposként, szakácsként, biztonsági őrként dolgozott és ezért Kelet-Európában és Spanyolországban is élt, ahonnan nagyon sok negatív visszajelzést kapott. Amikor kiderült, hogy nem képes olyat nyújtani szexuálisan, mint a többi férfi, Andrew elmondása szerint az egyik lány az arcába csapott. Egy másik lány pedig akivel együtt élt egy évig, megcsalta. Az élményektől egyre depressziósabb lett, majd megpróbálta túladagolni gyógyszereit, hogy véget vessen életének. Ezután határozta el, hogy segítséget kér és elment egy orvoshoz, ahol tájékoztatták arról, hogy tudnak rajta segíteni. A férfi azóta érzi úgy, hogy esetleg szebb jövő várhat rá, mint eddig remélte.

Forrás:thesun.co.uk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com