Hírességek, akik 40 éves koruk után lettek sikeresek

Nem kell feladnunk, ha 30 évesen még nem értünk el a céljainkat!
A mai huszonévesek valamiért azt gondolják, hogy csak 30 éves korukig van esélyük arra, hogy megtalálják a számításaikat az életben, és elérjék a vágyaikat. Amikor aztán eljön a bizonyos 30. születésnapjuk, akkor letargiába esnek, mert még semmit sem értek el abból, amit akartak.

A fiataloknak ezen a gondolkodásmódon változtatniuk kell, hiszen jellemzően 25 éves koruk táján fejezik be az iskolát. Ha esetleg azonnal kapnak munkát, ami hazánkban például elég ritka eset, akkor is csak 5 éve dolgoznak, mire elérik a harmincat, tehát még szinte kezdőnek számítanak.

A 30. életév betöltése tehát egyáltalán nem jelenti azt, hogy még nem érik el a céljukat, esetleg nem lesznek sikeresek. A világban például szép számmal akadnak olyan emberek, akik a 40. születésnapjuk után futottak be. Ilyen emberekből szedtünk össze most egy csokorra valót.

samSamuel Jackson: A híres színész Hollywood egyik legünnepeltebb sztárja.
Jelenleg a Marvel filmekben játszik, de sokan a Star Wars filmekben is láthatták. Kevesen tudják, hogy Jackson karrierje csak 43 évesen indult be, amikor a Spike Lee Dzsungelláz című filmjében játszott 1991-ben.

veraVera Wang: Ismert műkorcsolyázóként és újságíróként dolgozott azelőtt, hogy belépett volna a divat világába. Ezt a lépést 40 évesen tette meg. Ma ő a világ leghíresebb női divattervezője.

stanStan Lee: 39 éves volt, amikor megalkotta élete első képregényét. Ez a Fantasztikus Négyes volt. Ezt követte a Marvel Univerzum Pókemberrel, X-mennel, és a többi, mára híressé vált, karakterrel. Stan Lee képregényei Amerika valódi kulturális ikonjaivá váltak.

henryHenry Ford: 45 évesen futott be, amikor megépítette a forradalminak bizonyuló T Modellt.

jackJack Weil: A világ legnépszerűbb cowboy-öltözék márkáját, a Rockmount Ranch Wear nevű vállalkozását alapította meg Weil, amikor 45 éves volt. Weil 2008-ig volt a cég ügyvezetője, ám akkor, 107 évesen, meghalt.

darwinCharles Darwin: Kevesen tudják, hogy Darwin természettudósként töltötte az élete nagy részét, és 50 éves volt, amikor 1859-ben megírta A fajok eredete című művét, és ezzel örökre megváltoztatta a tudományt.

juliaJulia Child: Egészen 50 éve koráig a média- és reklámiparban dolgozott, akkor azonban megírta élete első szakácskönyvét, ami rögvest a legnépszerűbb sztárséfek közé emelte.

rayRay Kroc: Egészen 52 éves koráig egy átlagos értékesítőként dolgozott. 1954-ben aztán megvette a McDonald's márkanevet. A világ legnépszerűbb gyorsétterem láncát ugyebár senkinek sem kell bemutatnunk?

wallyWally Blume: Tejiparban utazott Blume, amikor 1995-ben, 57 évesen, saját jégkrémgyártó céget alapított. A Denali Flavors bevétele 2009-ben elérte a 80 millió dollárt.

hernaldHarland Sanders: A Sanders ezredes néven ismert férfi, 62 évesen alapította meg a Kentucky Fried Chicken (KFC) gyorsétterem franchise-ot. A céget 12 évvel később eladta 2 millió dollárért.

annaAnna Mary Robertson Moses (becenevén Grandma Moses, azaz Moses mama): Már betöltötte a 78 életévét, amikor festői karrierje beindult. 2006-ban 1,2 millió dollárért, azaz körülbelül 300 millió forintért adta el az egyik festményét.

harryHarry Bernstein: Sok-sok évig szinte csak önmagának írt, ám 2007-ben, amikor már 96 éves volt, megírta a The Invisible Wall: A Love Story That Broke Barriers című memoárja, amivel hírnevet szerzett magának.

Huszonévesen tehát nem kell keseregni, mert sosem tudhatja az ember, hogy hány évesen éri el a célját! Ha pedig eljön a 30. születésnap, akkor sem szabad feladni, mert az, aki nem hajlandó küzdeni a céljaiért, az biztos, hogy nem fogja elérni azokat.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

2020 legfontosabb dátumai

2020 legfontosabb dátumai

Ezek lesznek az év legfontosabb eseményei.

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Egy csimpánz volt az ismeretlen francia festő, akinek képeit a kritikusok is dicsérték

Tizenkét híres ember, aki valószínűleg soha nem létezett.

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ismerd meg a híres karakterek mögött álló valós személyeket és történetüket!

Ki valójában a Kinder csoki arca, ki az igazi Zorro, ki a legismertebb feminista?

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Mobil WC rendelésről szóló dokumentumokat találtak a csalódást keltő széfnyitáskor

Hat történet, amikor nem kincset vagy pénzt rejtett a széf, egy esetben a táska.

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Megváltozott egy ausztrál kislány vércsoportja

Öt dolog, ami eddig csak egyetlen egyszer fordult elő.

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Nyomtalanul eltűnt a férfi, aki azt állította, hogy a nem létező Tauredből származik

Tizenegy rendkívüli történet, amit senki sem tud megoldani.

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Híres lett a 17 éves lány, aki álomszép ballagási ruhát tervezett magának

Ciara maga sem gondolta volna, hogy ekkora sikert arat a saját tervezésű egyedi ruhája.

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

Saját magukat és a 8 hónapos fiukat is áruházi kukákból eteti egy fiatal pár

A fiatal szülők úgy gondolják így sokat spórolhatnak és így akarják felhívni a figyelmet az élelmiszer pazarlásra is.

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

Kórházi nővér fogadta örökbe a babát, akit elhagytak a szülei

A kicsi 29. héten jött a világra a szülei hónapokig meg sem látogatták.

Minden idők legjobb átverései

Minden idők legjobb átverései

Kilenc tréfa, amire még sokáig emlékezni fognak az emberek.

http://ujhazak.com