Hogy vásároltunk a múltban autót és hogyan most? - videó

Az autóvásárlás múltja és jelenje gyökeresen megváltozott. Tegnap örültünk, annak, hogy hozzájutottunk egy új autóhoz, manapság pedig hamar elérjük az igényeinknek megfelelőt, azonban ennek nagy ára lehet.


Az új autóvásárlási kultúra Magyarországon radikálisan átértékelődött, ami számunkra meglehetősen tanulságos lehet!

1

Annak idején nekünk, magyaroknak fontosabb volt hazajönni félretett pénzünkért az új autóval a Merkúrból. A KGST piac ontotta magából az autókat, amire nagyon sokat kellett várakozni. Egy átlagembernek, aki nem volt párttag akár 6 évet is. Az emberek így össze tudták rakni új autóikra a pénzt a 2000 forintos átlagkeresettel. Ha azt vesszük, ezek az autók egyáltalán nem voltak olcsók. Sőt! Olyan drágák voltak, mint a maiak. Azzal a különbséggel, hogy nem volt bennük a mai autók extrái és a motor teljesítménye. Bár azt mondják, hogy mindennel fel lehet mászni az eperfára és meghalni.

A KGST autók behozatalát a MOGÜRT végezte és a felelősséget a Merkúrra ruházta át.

Az állami irányításra támaszkodva a csókosok a múlt rendszerben soron kívül juthattak a KGST piaci új autókhoz. Aki nem volt ebben a körben, az autó minősége, márkája vonatkozásában aztán évekig várhatott új autójára. Trabant, Wartburg, Lada (nem beszélve a Volgákról) árban és várakozásban nagy szakadék volt. Volgákat nem is kaphattak!

3

4

5

Megemlítjük, hogy ebben az időben is működött az autóhitel, de valahogy másképpen.

A Volga volt a határa (jelképe) a jelen és a múlt atlantizmust szolgáló embereknek. 

Galéria
v2
v3
v4
v5
v7
v8


Nos, a régi időket nem sírhatjuk vissza, hiszen azok már nem térnek vissza. Ez így jól is van, illetve csalódtunk?

A mai autók a múltéihoz képest súrolja a sci-fi ismérvét. Sokra megyünk vele, ha ezeket az új járműveket rövid időn meg tudjuk vásárolni a bankok segítségével és még az autóválasztékok palettája meglehetősen bő az új ganéjokat illetően.

Galéria
v2
v3
v4
v5
v7
v8


Nem sok minden változott a múlt és a jelen új autó vásárlás erkölcsi tekintetében országunkban. A múltban a csókosok vették soron kívül az autókat, a mai világban, pedig az újgazdagok hitel nélkül. Ráadásul nekik kedvezett ez a minek hívjuk válság, ami „bedöntötte” az autóipart.

Mindenesetre az eperfára fel lehet mászni (halálos baleset) akármilyen autóval. Suzukival, Trabanttal, amerikai autóval. A lényeg, hogy vásárolj, vásárolj…

Említésre méltó a svédek autófejlesztése a biztonság tekintetében. Azonban a vezetési kultúra bírálja mindig felül az autókat. Teljesen mindegy, hogy milyen a teljesítmény, nagy, vagy kicsi. Vezetni tudni kell, méghozzá biztonságosan.

Becsüljük meg családunkat, autónkat és az úton közlekedőket a teljesítmény, autó új szaga és extrák mérlegelésével.



Forrás: tesztelok.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com