Horrorba illő szívatás egy cseh erdőben – videó

Az átverések korát éljük, sokan még mindig bedőlnek az egyes szívatásoknak. Most két cseh fiatal találta ki, hogy egy korábbi dolog miatt bosszúból jól megszívatják egy barátjukat és mindezt videóra veszik.


Az átverés olyan durva lett, hogy a kiszemelt áldozat kis híján szívrohamot kapott a félelemtől. Szegény még levegőért is kapkodott.

481512

Egy kocsiban elhelyeztek két rejtett kamerát, majd az értelmi szerző és a kísérleti alany együtt kocsikázni mentek egy elhagyatott helyre. Egyszercsak megálltak, mert az egyiknek ki kellett mennie. Az Erik nevű áldozat pedig addig a kocsiban maradt mit sem sejtve arról, hogy kezdődik a műsor.

ghost10n-4-web

Hirtelen megjelent a társa futva, hogy valami rémisztőt látott a sötétben.

ghost-prank-elite-daily

Ekkor persze felkapcsolódik a reflektor és megjelenik egy ijesztő lányalak …. a Kör filmből. A két srác bevágja magát gyorsan a kocsiba, de ott sem szabadulnak a szellemtől…

A videót már több mint 200 ezren néztek meg.



Forrás: YouTube

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com