Hős idegenek mentettek ki egy kétgyerekes családot a folyóba esett autóból
Az Ocheltree család jószívű és önzetlen idegeneknek köszönheti az életét. A szülőket és a két kisgyereket egy éppen arra járó csoport mentette ki a folyóból, ahová autójukkal belezuhantak.
A hős megmentők versenyt futottak az idővel és a saját életüket is kockáztatták, hogy kimentsék az autó utasait. Ők is ledöbbentek, mikor kiderült, hogy a szülők mellett egy két éves kislány és egy csecsemő is van az autóban, mindannyiuknak csak pillanatokon múlott az élete.
A házaspár a vihar elől menekült, mikor az autójuk megcsúszott és belezuhant a gyors sodrású folyóba. Az idegeneknek végül sikerült kinyitni az egyik kocsiajtót és ekkor látták meg a családot a két kisgyerekkel.
Gyorsan kihúzták a gyerekeket és a szülőket a kocsiból és ekkor derült ki, hogy a két kicsi nem lélegzik. A férfi, aki addig videózott, azonnal letette a kamerát, hogy újraélessze a babát, míg társa a nagyobbik gyerekkel tette ugyanezt.
Szerencsére mind az újraélesztés sikeres volt, a családot kórházba vitték, de már mindenki felépült.
A szülők, Emily és Philip később sírva mondtak köszönetet a hősöknek, köztük Tom Mitchellnek és Jaime Martineznek, hogy megmentették a családjukat életük legnehezebb pillanatában.
Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások