Hova lett Egri János, a legendás kvízkirály?

A legendás műsorvezető 1972 és 1997 között volt a televízió játékműsorainak egyik közkedvelt embere.

„Legismertebb vetélkedői a Játék a betűkkel, a Melyiket a 3 közül?, a Négy kerékkel okosan!, a Szellemi 5 tusa, a Lehet egy kérdéssel több?, a Keresztkérdés voltak” – írja a Szórakozás oldala.



A közszolgálati televíziónál Egri János utolsó műsora a Kérdez, felelek című műsor volt.

Direkt hagytuk a végére az Elmebajnokság című kvízműsort, mert a ’80-as években a legnagyobb népszerűségnek örvendett. Volt olyan adás, amikor 4 millió embert ültetett a tévék képernyője elé.

A 79 éves Egri Jánossal a Heti Válasz még májusban készített egy interjút, amelyben elmondja, hogy már nem akar televíziózni, mert saját életművét nem akarja polírozni.

A legendás műsorvezető elmondta azt is, hogy miért vonult vissza. Úgy fogalmazott, hogy többé azért nem szerepel a tévében, mert a mostani médiaszemélyiségek sokszor nem a kvalitásainak fényében kerülnek a reflektorfénybe. Azt mondta, hogy őt is megkeresték kereskedelmi csatornák különféle ajánlataikkal, de a feladatot soha nem vállalta fel. Ugyanis ott csak „megfizetett rabszolga lett volna” – fogalmazott.



Egri János tiszteletreméltó öreg-úrként felfedezte magát a világban. Amikor befejezte televíziós pályafutását, egy egészen más elképzelést valósított meg. Például tavaly magángyűjteményéből képzőművészeti kiállítást nyitott.

Akik még emlékeznek az 1983-as Elmebajnokság egyik vetélkedőjére, nosztalgiázhatnak.

Ha valaki kedvelte Egri Jánost és sokat foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy miért tűnt el a televíziók képernyőjéről, a választ megadtuk.



Forrás: szorakozas.startlap.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com