Hullámvasút fejezte le a szarvast - mindenki vérben úszott

Európa egyik leglátogatottabb vidámparkjában a látogatók döbbenten szembesültek azzal, hogy egy szarvast lefejezett az a hullámvasút, amin utaztak. 

Az Ultimate utasai Lightwater Valley-ben Európa egyik leghosszabb hullámvasútján ütköztek össze az állattal, amely állítólag lefejezte a szarvast és az utasok egy részét ennek következtében beborította a vér.

1411993267834_wps_81_The_Ultimate_at_LightwateA North Yorkshire mellett található parkban a vasút végsebessége elérte a 80 km/h. Az egyik látogató elmondása szerint, tudta, hogy valami baj van, sikoltoztak, majd utána megjelentek a karbantartók és elkezdték letisztítani a pályát. Az incidens 11:15 körül történt szombaton és a vidámpark szóvivője megerősítette, hogy sajnos valóban egy szarvas volt az áldozat, aki túl közel merészkedett a pályához és az ütközés után azonnal meghalt.



A park körüli kerítésen a vadállatok néha bejutnak és az éjszaka folyamán ott kóborolnak. Az eset után zárva volt 30 percig a hullámvasút, amíg alaposan ellenőriztek mindent.

1411992095878_Image_galleryImage_A_sika_deer_Cervus_nipponNem ez az első alkalom, hogy egy szarvas meghalt. 1994-ben a hullámvasút szintén elütött egy szarvast, leszakította a lábát és agancsával a biztonsági rácsba ragadt. Az utasokat szintén beborította az állat vére és egy 12 éves kisfiút kórházba kellett vinni. Az 1991-ben megnyílt pálya, és az egyik legnépszerűbb hullámvasút a világon.

forrás:dailymail.co.uk

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com