Igaz szerelem: 70 éve boldogan él fekete bőrű férjével a brit nő

Trudy és Barclay szerelme nem mindennapi, hiszen a brit lány és a fekete bőrű fiú kapcsolatát a család nem akarta elfogadni.

A lány elmondta, hogy először még tartott a fekete bőrű fiútól, de aztán a közös munka alatt beleszeretett. Mindez azonban már több mint 70 éve volt, azóta is boldog házasságban élnek.

„Amikor a munkahelyünkön elújságoltam a kollégáknak, hogy Barclay-vel összeházasodunk, megfagyott a levegő. Voltak, akik aztán gratuláltak, de olyanok is, akik megpróbáltak lebeszélni a dologról. Szerintük Barclay rangon aluli választás volt” – mesélte Trudy Patoir.

A most 96 éves brit nő a II. világháború alatt egy repülőgépgyárban ismerte meg a leendő férjét, aki fekete bőrű. Trudy szerint akkoriban kinézték azt a fehér lányt, aki fekete fiúval járt, ezért az ő kapcsolatuk is nehezen indult:
„Anyámnak sokáig nem mertem megmondani, hogy a barátom fekete. Mindig azt mondtam neki, ha találkoztunk, hogy a barátnőimhez megyek.” – mesélte Trudy.

Az idős nő a BBC-nek adott interjút és ebben mesélte el, hogy mikor a szülei megtudták, hogy Barclay a szerelme, az anyja ultimátumot adott:
„Azt mondta, vagy szakítok a fiúval, vagy kitagad a családból.” A fiatalok mégis együtt maradtak és egy év után Trudy úgy érezte, hogy kész arra, hogy feleségül menjen a férfihez.
„Azt kérdezte tőlem, tudom-e mennyire nehéz dolgunk lesz. Azt mondtam neki, tudom” – emlékezett vissza Trudy. A párnak már az esküvő megszervezése sem volt könnyű. „Szerettem volna templomi esküvőt, de a pap Liverpoolban nem volt hajlandó minket összeadni. Végül csak egy rövidke ceremónia volt a városházán.”

Trudy és Barclay szerint a vegyes párok helyzete ma már jobb, mint akkor volt.
„Az emberek már nem bámulják ezeket a párokat, nem motyognak nekik gonosz dolgokat, nem mennek át az utca másik oldalára, ha meglátják őket” – mesélte az asszony, akinek a házasságban két kislánya született. Egy idő után a családjával való kapcsolata is javulni kezdett.

A BBC természetesen megkérdezte a 73 éve együtt lévő párt a hosszú házasság titkáról. Trudy azt mondta, hogy mindent megpróbálnak megbeszélni.

„Nem is emlékszem, volt-e valaha igazi veszekedésünk” – mondja. Barclay pedig hozzátette hálát ad Istennek, hogy olyan feleséget kapott, mint Trudy.



Forrás: nlcafe.hu

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com