Így állt bosszút a nő, akit visszautasított egy muszlim fiú – fotó

Egy 29 éves nő bizarr tette miatt azt érte el, hogy a varsói ügyészség vádat emelt ellene.


A hölgy ugyanis szerelmi csalódás miatt disznófejeket szórt szét egy nemrég épült mecsetben –számolt be róla az MTI.

8944363_edb3dee51eead2152b7376029667552c_wm

A nőt őrizetbe vették és tettét azzal indokolta, hogy egy muzulmán fiú visszautasította a szerelmét. Az pedig, hogy disznófejeket szórt szét a mecsetben egyszerűen a szerelmi csalódásának művészi kifejezése volt.

8944365_d469deb48f356f34e60b946852b51d9e_wm

Az ügyészség azonban a bizarr tettet nem értelmezte művészi projektként, hanem vallási érzelmek megsértése miatt vádat emeltek a nő ellen. Ez két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A Korán tanai szerint a disznó tisztátalan állat, a varsói muzulmán közösség pedig „a faragatlanság és az intolerancia" megnyilvánulásának nevezte a történteket.

Forrás: index

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com