Így néz ki ma a zöld szemű lány a National Geographic címlapjáról
Sharbat Gula tekintete többet mond minden szónál.Az egész világot bejárta Steve McCurry fényképe, amit 1985-ben készített a Nasir Bagh nevű menekülttáborban. A fotós figyelmét egy 12 éves kislány ragadta meg. McCurry nem tudta, hogy mi a gyermek neve, de ez nem is volt akkor fontos, mert a fotóst teljesen magával ragadta a lány zöld, szomorkás szeme, ami ezer szót mond, egyetlen hang nélkül.
A fénykép a National Geographic címlapjára került, és azóta sem készítettek ennél emlékezetesebb címlapfotót. A kislány arcát az egész világ megismerte, ám ettől nem változott meg, és nem lett jobb az élete, hiszen 2002-ig senki sem kereste, tehát addig a neve sem derült ki.
McCurry elhatározta, hogy megkeresi az egykori „modelljét”, akit azonnal felismert, amikor újra látta, hiszen a nő tekintete semmit sem változott az elmúlt évtizedek alatt. A fotós megtudta, hogy a nő neve Sharbat Gula, és a férjével, valamint három lányával, egy elszigetelt afgán faluban él.
A legújabb hírek szerint, Sharbat Gula kénytelen menekülni, ugyanis 2014-ben azzal gyanúsították meg, hogy okiratot hamisított. A külföldi média úgy tudja, hogy a nő azok közé az afgán menekültek közé tartózik, akiket üldöz a hatóság.
(Forrás: femcafe.hu)

Hozzászólások