Így néznek ki az ételek 9 hónapos rothadás után! – fotók

Egy Klaus Pichler nevű osztrák fotós bizarr kísérletbe kezdett. 9 hónap enyészet után akarta megfigyelni hogyan alakulnak át az ételeink.


klaus-pichler-BWEzért fürdőszobáját telerakta műanyag tárolóedényekkel, amelyekben európai országok különböző ételeit tette. Ezt követően pedig megvárta, amíg az edényekben álló ételek rothadásnak indulnak. Ez idő alatt pedig egyedül volt, a barátnője és a macskája külön voltak tőle.

“Nem tudnám újra végigcsinálni” – mondta később a National Geographic-nak.  “Elég nagy kihívás volt” – mondta a fotós. 

“Nem én vagyok az első, aki rothadó ételeket fényképez, de a hitelesség kedvéért úgy döntöttem, nem bérelek a projektnek egy külön stúdiót, hanem a saját lakásomban csinálom végig. Ez egy tudatos döntés volt: amikor egy projekten dolgozom, szeretek benne lenni a közepében.”

A kísérlethez hozzátartozott, hogy a fotósnak időnként bele kellett néznie a műanyag dobozokba. Ekkor a rothadás és penész virágzása érdekes látványt nyújtott. Különböző formák és textúrák változatosságát mutatták.

A fotózás mellett a projekt más feladatokból is állt.

Minden fénykép mellé leírta az étel történetét, és azokat az erőforrásokat, amelyek ahhoz kellettek, hogy az étel a termőföldről vagy gyárból eljusson a boltok polcaira. A figyelembe vett két szempont tehát a hulladék és a szállítás volt.

One third  - a project on food waste

Csirke *Származási hely: Behamberg, Ausztria *Termelési módszer: farm *Szezonalitás: minden évszakban *Szállítás távolság: 183 km *Közlekedési eszköz: teherautó *Szén-dioxid lábnyom/kg: 3,54 kg *Rejtett víz tartalom/kg: 1551 l *Ár: 3,69 € / kg

One third  - a project on food waste

Cékla *Származási helye: Żórawina, Wroclaw, Lengyelország *Művelési mód: fólia *Szezonalitás: május – szeptember *Szállítás távolság: 485 km *Közlekedési eszköz: teherautó *Szén-dioxid lábnyom/kg: 0,24 kg *Rejtett víz tartalom/kg: 386 l *Ár: 1,20 € / kg

 One third  - a project on food waste

Marha *Származási helye: Fladnitz an der Teichalm, Ausztria *Tenyésztési módszer: farm *Szezonalitás: minden évszakban *Szállítás távolság: 124 km *Közlekedési eszköz: teherautó *Szén-dioxid lábnyom/kg: 13,33 kg *Rejtett víztartalom: 5640 l *Ár: 15,99 € / kg

One third  - a project on food waste

“A” osztályú, szabadtartású csirkétől származó tojás. *Származási hely: Kolontár, Magyarország *Gyártás módja: nagyüzemi termelés *Szezonalitás: egész évben kapható *Szállítási távolság: 196 km *Szállítás módja: teherautó *Szén-dioxid lábnyom/kg: 5,82 kg *Rejtett víz tartalom/kg: 3061 liter *Ár: 1,39 € / kg

 One third  - a project on food waste

Ementáli sajt *Származási helye: Signau, Svájc *Termelési módszer: üzemi termelés *Szezonalitás: minden évszakban *Szállítás távolság: 871 km *Közlekedési eszköz: teherautó *Szén-dioxid lábnyom/kg: 8,65 kg *Rejtett víz tartalom/kg: 3646 l *Ár: 36 € / kg

 Mikor Pichler a végére ért a hosszú és nehéz projektnek, váratlanul felhívták a FAO-tól (ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete).

Közölték vele, hogy annyira tökéletesre sikerült a fotósorozat, hogy ezzel illusztrálják majd az élelmiszerhulladékról szól tanulmányukat. Sőt még világszerte kiállításokon mutatják majd be a rohadó ételekről fényképezett csendéleteket.

Forrás: mentatrend

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com