Így "szolgálja ki magát" a labrador a hűtőből, mikor egyedül hagyják! – videó
Egy Adam Montiel nevű férfinek feltűnt, hogy a hűtő tartalma néha megfogyatkozik és az ajtaja is nyitva marad.
Alapos gyanúja támadt, hogy a bűnös a 11 éves Allie nevű labrador, ezért felszerelt egy kamerát a konyhában.

Sejtése beigazolódott, mikor később megnézte a felvételt. Az élelmes kutyus bemelegítésképpen kiette a szemetesből a maradékot. Majd pedig egyszerűen szétlopta a hűtő tartalmát, vagyis finoman szólva inkább kiszolgálta magát belőle. Pedig nem úgy néz ki, mint akinek nem adnak enni.

A videó vágás után 3 és fél percesre sikerült, de ebben is látszik, hogy a kutyus hogyan pakolja ki magának a hűtőt. Akár egy komplett menüt is összeállíthatott volna belőle magának.
Egymás után hordta ki a finomságokat a fagyasztórekeszből majd a hűtőből és közben pedig alaposan átrendezett mindent. Lebukott a kis pákosztos, pedig ezt inkább a macskákra jellemző.
Még régebben ITT írtunk egy cikket egy másik kutyusról, aki kilopta a csirkét a mikróból, hát az sem volt buta jószág.
Forrás: hír24
Hozzászólások