Így tuningold fel vlog-csatornádat – UFO üldözte a Ryanair fapadosát!

A Ryanair eindhoveni járatáról az egyik utas egész véletlenül lencse végre kapta, ahogy egy azonosítatlan repülőtárgy suhan el az utasszállító fapados járat mellett!

A Ryanair rendben indult a Spanyolország felé, amikor a gép jobb oldalán ülő holland utasnak egészen véletlenül sikerült felvételt készíteni az ufóról, amely egy szempillantás alatt elhúzott az utasszállító mellett. Azt is lehet a felvételen érzékelni, hogy a gép pilótája észlelte a furcsa repülő tárgyat. Ezt követően a gép hajtóműve felüvöltött és a Ryanair irányt váltott.

unnamed

Az utas felvevőjét ekkor kapcsolta be és lássunk csodát: a valami el is repült a gép mellett. A madár ki van zárva, mert mérete attól sokkal nagyobb. Egyesek szerint drónról van szó.

Persze a nem várt eseményt nem kommentálta a Ryanair.



Forrás: borsonline

Hozzászólások

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Ritka és drága gyümölcs a fekete alma

Luxusterméknek számít a Black Diamond alma.

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Félmilliót adtak a majdnem kidobott játékért

Sokat érnek a gyűjtőknek a Kovap játékok.

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

http://ujhazak.com