Így ünnepelték a trónörököst szerte a világon - képgaléria

Mint azt tudva levő, tegnap este - helyi idő szerint 8 óra 30 perckor - megszületett Anglia 3. számú trónörököse, a szeretett királynő első dédunokája, Kate Middleton és Vilmos herceg első gyermeke. Mint az várható volt, az angolok nagy ünnepséget rendeztek, mely - ha nem is Hencidától Boncidáig, de Londontól Új Zélandig tartott.


Az esemény előtt tisztelegve a monarchia színeibe öltözött a London Eye, Anglia már-már ikonikus óriáskereke. Az ég is ünnepelni látszott, noha a villámok sajnos nem színeződtek se kékre, se piros-fehér-kékre.

LE-01


Mint azt előre jelezték, kisfiú születése esetén kékbe borul a Trafalgar Square, London egyik legnevezetesebb központja. Arculatának legmeghatározóbb összetevői a Nelson-szobor és a szökőkút. A tér az 1805-ös trafalgar-i ütközetnek állít emléket, ahol is Nelson admirális legyőzte Napóleon rettegett flottáját. Híres turistalátványosság, ám az angolok is előszeretettel keresik fel. Itt a szökőkút hirdette az örömhírt.


Trafalgar-02


A szintén ikonikus Tower-bridge is fényesen tündökölve adta hírül az - eddig - ismeretlen nevű kisfiú érkezését. Az egyébként is impozáns látványt nyújtó neogótikus tornyok most látványos ragyogással tükröződtek vissza a Temze vizén.


TowerB-01


A mintegy 188 m magas BT tornyon nemes egyszerűséggel ez a felirat jelent meg: "Fiú." (It's a boy). A torony, mely eredetileg postahivatalként funkcionált, ma már telekommunikációs torony. Nevét (BT Tower) 1992 óta viseli.


BT-torony


De nem csak a főváros ontotta magából a kék színt. Anglia legnépszerűbb üdülővárosában, Blackpoolban is a kék szín volt a domináns. A város az észak-nyugat angliai Lancashire grófság területén fekszik, és már a 18. század közepétől igen nagy népszerűségnek örvend. Ezt bizonyítja, hogy 1781-ben 11 homokos strand épült ki a tengerparton, ezzel meghatványozva az ide látogató turisták számát. A város legfőbb nevezetessége a Blackpool Torony 1894 óta áll a tengerparti sétányon. Tegnap este ez az épület is kéken ragyogott.


Blackpool torony


Az angolok örömét hirdette a világ számos nevezetessége. Ezek közül a leglátványosabb a Niagara vízesés, mely a kisded születésének hírére kéken világított.  A látvány grandiózus és lenyűgöző.


Niagara


Torontoban is kifejezték gratulációjukat a monarchiának: a CN torony (Canada's National Tower), melyet 1973 és 1976 között építettek Kanada ipari erősségének demonstrálása céljából most a fenti nevezetességekhez hasonlóan szintén kéken világított. A torony 533 m-es magasságával egészen 2007-ig a világ legmagasabb szabadon álló tornyaként volt ismeretes. Ma - bár távközlési célokat is szolgál - elsősorban turisztikai látványosság: kilátókkal, és egy grandiózus étteremmel, mely 72 perc alatt fordul körbe, hogy az étkezők nyugodtan megszemlélhessék az alattuk elterülő várost.


Toronto


Ottawában a parlament, és a Béketorony (Peace Tower) is kék megvilágításba került, miután értesültek a hírről, hogy a legújabb királyi sarj kisfiú. A Béketorony, mely a központi épületet díszíti, mintegy 92 m magas, és 53 harang hangjátékától zeng. Az emlékmű az I. világháborúban elesett több, mint 66 ezer kanadai katona emlékére készült.


Ottawa


Végezetül az egyik legkülönlegesebb látvány: az HMS Lancaster fedélzetén díszelgő humán-felirat: FIÚ (boy). A Brit Királyság haditengerészetének nagyméretű felszíni hajóján üdvözölte az újszülöttet a legénység.


HMS Lanchester


További képekért nézze meg a galériát.


Galéria
HMS Lanchester
Ottawa
Toronto
Niagara
BT-torony
Blackpool torony
TowerB-01
Trafalgar-02
LE-01
A BP udvarán
Auckland
Christchurch Reptér
HMS Lanchester-02
LE-02
LE-03
Niagara-02
Trafalgar


forrás: dailymail

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com