Ilyen 30 fölött az élet – vallomások a világból

Az ember életében az egyik legfontosabb esemény a 30. születésnap.


Ilyenkor sokan úgy érzik, hogy valami lezárult és teljesen más dolgok felé fordulnak. Vannak, akik számára egy várva várt pillanat következik el, hiszen véget érnek a bolondozós, bulizós 20-as évek.

Mások viszont a 30. születésnapjukon öregnek érzik magukat. A my modern met oldal a világ számos országában élő férfiakat és nőket kérdezett meg arról, hogy milyen érzések kavarognak bennük a 30. évük betöltése után.

Meglepő válaszok születtek:

80460_664536_750x450 „Nem nagyon törődöm azzal, hogy 30 vagyok. Elég magabiztos vagyok ahhoz, hogy ezt megengedhessem magamnak” – Stefanie (színész, író, modell, New York)

80460_664538_750x450 „Ez alatt a rövid idő alatt nagyon sok mindent megélnem: sokat utaztam, férjhez mentem, gyereket szültem, írtam egy könyvet. Nekem álmokra van szükségem, hogy boldog legyek!” – Janice (marketingtanácsadó, São Paulo)

80460_664531_750x450 „Azt mondják, a 30. évvel az ember rátalál önmagára. Ez nagyon így van” – Maceo (vállalkozó, Los Angeles)

80460_664532_750x450 Harmincéves vagyok, de nem vagyok öreg. A szívemben fiatal maradtam. Ez az, ami igazán számít” – Anne (tanácsadó, Párizs)

80460_664533_750x450 „Öreg vagyok, mert 30 év nagyon sok idő. Már van három gyermekem, a legidősebb már 11 éves. Azt hiszem, én már megállapodtam az életben, már nem nagyon lesz változás” – Beatrice (vállalkozó, Likoma-sziget)

80460_664534_750x450 Nem érzem magam öregnek, csak tapasztaltabbnak – és ez egy nagyon jó érzés” – Kevin (fejlesztő, Fokváros)

80460_664535_750x450 „Ez az egyik legjobb szakasza az életemnek. Hogy miért? Mert jó a munkám, jól keresek” – Faruk (halász, Mozambik szigete)

80460_664537_750x450 „Nem sok változott az életemben azzal, hogy 30 lettem. Már 21 évesen apa lettem, a felelősségteljes élet számomra már akkor elkezdődött” – Oscar (bányász, Bolívia)

80460_664539_750x450 „Bár az életem nem könnyű, mégsem változtatnék semmin sem. A legfontosabb dolgok megvannak az életemben: van otthonom és vizem” – Sindani (háztartásbeli, Tanzánia)

80460_664540_750x450 „Terveim vannak. Tíz éven belül sokat szeretnék utazni, eljutni például a maják földjére. Emlékekkel akarom feltankolni az elmém” – Zoltán (projektmenedzser, Budapest)

80460_664541_750x450 „Az egyetlen dolog, ami változott, ha megkérdezik, hány éves vagyok, megpróbálom nem bevallani” – Magdalena (turisztikai marketingszakember, Chile)

Forrás: nlcafe

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com