Ilyen a falu, ahol mind a 200 lakó egy nagy házban él - videó

Whittier, Alaszka. Egy rendkívül egyedi falu, ahova, csak egy keskeny alagúton keresztül lehet bejutni és mindössze 200-an élnek itt egyetlen nagy házban.


A falu lélekszáma önmagában semmi érdekességet nem jelentene, de az furcsa, hogy a 200 ember ebben a nagy épületben lakik.

1

Whittiernek 2 óriási épülete van, mert régen egy katonai támaszpont volt. Ebben a nagy épületben a rendőrőrstől kezdve a kocsmán át a vegyesbolt is megtalálható és minden más, amire szükség van.

A faluba jutni nem egyszerű, mert az egyik oldalát víz határolja, a másikat pedig egy nagy hegy. Annak idején ebbe a hegybe fúrták azt az alagutat, amelyen keresztül bejuthatunk a faluba. Az alagútba a gyalogos forgalmon kívül egy egysávos autóút is van. Ennek az érdekessége az, hogy az egy sáv miatt fél óránként határozzák meg, hogy mikor lehet ki-, illetve befele közlekedni Whittierbe. A bejárat kapuját mindennap szigorúan este 11 órakor bezárják.

2

Ez időn belül, csak akkor nyitják ki a kapukat, ha vészhelyzet van (mentő, tűzoltó)! Az alagútban vonatközlekedés van, mert a vonattal érkező turisták előtt is nyitva van a kapu.

Az alábbi fotókat Jen Kinney fotóművésznek köszönhetjük, aki a faluban 2 évet élt és nagyon megszerette.

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16





Forrás: lájk

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com