Ilyen az emberi kéz, ami 10 napig a víz alatt volt

Az egyik televíziós csatornán rekordkísérletként foglalkoztak azzal, hogy az emberi bőr hogyan ráncosodik a víz alatt.


elázkézAz Outrageous Acts Of Science című show egy 2002-es műsort hozott fel példaként, melyben Tim Yarrow búvár egy közszemlére felállított medencében, éjjel-nappal 10 napon át a víz alatt tartózkodott.

Szó szerint ezt úgy értsük, hogy a víz alatt lélegzett, evett, ivott, és egy speciális katéter segítségével itt ürített is. A kísérlet során a vízben a férfi keze annyira elázott, mintha 10 nap alatt 100 évet öregedett volna. 

" A kéz bőrfelszínén az élőkhöz kapcsolódó elhalt keratinsejtek nyugszanak, utóbbiak gyorsabban szívják fel a nedvességet, mint az életben lévők, így puffadnak fel. Tim szerencsés volt, még idejében elhagyta a vizes közeget, de ha tovább maradt volna, a bőre valószínűleg felhólyagosodik, sérülések keletkeznek rajta, ami utat nyithatott volna a fertőzéseknek" - magyarázta Ellie Harrison biológus.

Egy régebbi rekordot a fiatalembernek sikerült megdönteni, és véleménye szerint a kísérletet végigvinni nagyon is megérte.


(neon)

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com