Ilyen lesz majd a jövő temetője? – fotó

Egyedi ötlettel áll elő egy brit temető, ami annyira megtelt, hogy csak 70 sírhely volt szabad.


A somerseti St Andrew's Church munkatársai kidolgoztak egy új módszert az ún. több emeletes temetkezést, hogy meg tudják hosszabbítani a túlzsúfolt temető életét.

Ezzel a nem mindennapi megoldással lehetőség van arra, hogy ugyanakkora területen több halottat tudjanak eltemetni.

temeto

A merőben új ötlettel a GreenAcre Solution nevű brit cég állt elő és a terveiket is megmutatták a város vezetésének.

Egy tisztviselő szerint a merőben újnak számító egymás alatti rekeszeket csak családtagoknak biztosítanák.

„Hangsúlyoznunk kell, hogy a rendszer esetleges bevezetése semmit sem változtatna a hagyományos temetési szertartásokon" – közölte.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com