Indiai férfi lett a világ legszebb pasija 2016-ban

A 2016-os férfi szépségverseny, azaz a Mr. World győztese az indiai Rohit Khandelwal lett.


Mr. India 46 döntőst legyőzve nyerte el a legkívánatosabb férfi címet 2016-ban.

13534350_297486470600311_1466205344_n-e1469180490326

Az idei döntőt július 19-én Southportban tartották, ahol az indiai színészt és modellt választották meg győztesnek. -írja a Daily Mail.

rohit-khandelwal-1

A lapnak a győztes barátja és fotósa, Sayan Sur Roy nyilatkozott, aki már akkor ismerte Rohitot, amikor még csak egyszerű, félénk fiú volt.

A férfi egy kis indiai faluból származik és két éve érkezett Mumbaiba azért, hogy híres legyen. Karrierjét az indította be, hogy kapott egy kisebb szerepet egy tévésorozatban, ezután figyeltek fel rá.

mrstory-647_072016113108

Khandelwal ezután keményen dolgozott és gyúrt, így 2015-ben elnyerte a Mister India címet.

A Mister World döntőre pedig még nagyobb odaadással és lelkesedéssel készült a fotósa szerint „Ő most a legnagyobb szenzáció az országban”. 

A hagyományok szerint a királynak két évig Londonban kell élnie.

0wiler4

367D949D00000578-3702573-image-a-2_1469168021117

367DB00100000578-3702573-Charismatic_The_actor_and_model_based_in_Mumbai_worked_very_hard-a-92_1469167818960

Az első Mr. Wolrd-ot még 1996-ban rendezték meg, azóta kétévenként tartják. A versenyzőknek pedig a külsőn túl a divat, a stílus, az extrém kihívások, a média, a sport és a tehetségek szintjén is meg kell felelniük.

367DB02600000578-3702573-Smouldering_eyes_I_feel_so_privileged_and_humbled_to_be_Mr_World-a-93_1469167819011

11950554_765820986896391_1334758695_n

mr-world-l

rohit-6-750x500

rohit-khandelwal-1469002337

A 2016-os Mr. World második helyezettje a Puerto Ricó-i Fernando Alvarez, a harmadik pedig a mexikói Aldo Esparza Ramirez lettek.

mr-world_003_820_mrworld-tv

mr-world_001_820_mrworld-tv

rohit-khandelwal-insta



Forrás: 24.hu

Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com