Ingyen vonatozhatnak egy hónapig a 18. évet betöltött európai fiatalok

2017-től ingyenes vonatbérletet kaphatnak a 18. évüket betöltött európai fiatalok. Ennek segítségével egy hónapig ingyen utazhatnak az uniós tagállamokban a Európai Unió ingyenes Interrail programjában.

Minderről Ujhelyi István szocialista EP képviselője beszélt, aki az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke. Szerint az Európai Bizottság a programot kísérleti projektként indítja el 2017-ben.
A megvalósítása pedig 50 millió euróba kerül, amelyet az oktatási és ifjúsági programokra létrehozott 200 millió eurós pluszkeretből rendelnek.

"A kezdeményezés nem pusztán az ingyen vonatozásról szól, hanem az európai fiatalok lehetőségeinek kinyitásáról, az integráció mélyítéséről, a kultúrák közötti kommunikációról" – közölte a képviselő.

A politikus szerint az a legfőbb cél, hogy a program olyan fiataloknak adjon lehetőséget, akik saját erejükből nem tudnának megismerni más európai országokat és kultúrákat.
„Ez a program sok tízezer magyar fiatal számára jelenthet egyedülálló lehetőséget. Most, amikor az Európai Unió létét és értelmét számos populista erő kérdőjelezi meg, ez egy hosszú távon érvényes és eredményes válasz lehet az európai közösségeket szétverni szándékozóknak” – írja közleményében a politikus.


A program alapötlete két német aktivistától származik, Vincent-Emmanuel Herr és Martin Speer-től. A megvalósulásáért azonban sokan dolgoztak és támogatták a javaslatot. Ujhelyi köszönetet mondott Violeta Bulc és Navracsics Tibor uniós biztosoknak, amiért segítették a kezdeményezést.


Az Interrail Global programja 30 országban biztosít utazási lehetőséget. A vonatbérlettel ingyen utazhatnak a fiatalok Magyarországtól Norvégiáig, Lengyelországtól Portugáliáig bárhol Európában.
Forrás: 24.hu, propeller.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com