Internetezők segítettek a fiún, akit nyúlfogúnak csúfoltak a társai

Evan Hill kiskorától szenvedett a nagyra nőtt első fogai miatt, mindenki nyúlfogúnak hívta.

A kisfiúnak a zaklatás mellett fizikai gondot is jelentettek a fogai, amelyek olyan nagyra nőttek, hogy már a száját sem tudta becsukni tőlük.

A kisfiú szüleinek nem volt pénzük arra, hogy kifizessenek egy helyreállító műtétet, amely rendbe hozta volna Evan fogazatát.



A srác történetét megírta egy magazin és az embereket mélyen megérintette Evan kálváriája, ezért elhatározták, hogy segítenek rajta adománygyűjtéssel.

A jószívű embereknek köszönhetően a pénz hamar összegyűlt, ráadásul több is, mint ami kellett, így más gyerekek fogászati beavatkozását is el tudták végezni belőle.



Evant is megműtötték és a srác boldogan nézte meg a tükörben új fogsorát. Mikor meglátta a műtét eredményét, sírva fakadt a meghatottságtól és azóta sem győzi megköszönni az embereknek a sok segítséget.



Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com