Ismerős mondatok, amelyek borzolják az idősebb testvér idegeit
Ha van kisebb testvérünk, akkor biztos, hogy hallottunk már a szüleinktől olyan mondatot, amit igazságtalannak éreztünk.
Nagyon jó dolog, ha van testvérünk, mert mindig lesz, akivel játszhatunk, beszélgethetünk, és megoszthatjuk a titkainkat. A legtöbb testvéri kapcsolat azonban nem indul zökkenőmentesen. Felnőttként már sokkal jobban értékeljük a húgunkat/öcsénket, míg fiatalabbként hajlamosak vagyunk koloncnak érezni a nyakunkon a kisebbet.
A következő mondatok elhangzásakor pedig egyenesen kinyílik a bicska a zsebünkben!:
„Ő még kisbaba, ezért neki sok odafigyelésre van szüksége. De ettől még téged is nagyon szeretünk!”: Ezt akkor halljuk először, amikor a szüleink hazaállítanak a húgunkkal/öcsénkkel, és mi meg merjük említeni, hogy velünk miért nem foglalkozik már senki? Ilyenkor nagyon tudjuk utálni a „betolakodót”.
„Okos enged, szamár szenved.”: Nagy bölcsesség, de számunkra csak egy ügyes átverés, hiszen látjuk, hogy mennyire „szenved” a kisebb a játékkal, amit tőlünk vettek el, hogy ő játsszon vele.
„Olyan kicsi még, nem tudja, hogy nem szabad, biztos nem direkt csinálta!”: Óh lehet, hogy kicsi, de nem buta! Pontosan tudta, hogy fájni fog, ha például belénk rúg. Mi látjuk az ördögi fényt a kistestvérünk szemében, a szüleink miért nem?
„Ne legyél irigy, adj belőle a húgodnak/öcsédnek is.”: Egy ideig szívesen adunk a csokinkból, de utána megunjuk, hogy ő sose ad az övéből. Amikor pedig szóvá tesszük, akkor megint az a kifogás, hogy ő még kicsi.
„Azt hittem, hogy ennél már több eszed van!”: Attól, hogy mi vagyunk az idősebbek, még nem lettünk okosabbak.
„Mutass példát, te vagy a nagyobb!”: Senki sem dugott az orrunk alá egy nyilatkozatot, vagy szerződést arról, hogy onnantól kezdve, hogy megérkezik a testvérünk, nekünk kötelező mindig jónak lenni. Nekünk is jogunk van rosszalkodni!
„Miért bántod a kisebbet?!”: Miért gondolják automatikusan a szülők azt, hogy mi bánjuk a húgunkat/öcsénket? Az miért nem fordul meg a fejükben, hogy csak védekeztünk? Lehet, hogy a kicsi tündéri, amikor ott vannak a szülők, de egy igazi gazemberré változik, amikor újra kettesben maradunk.
„Oké, lemehetsz a ház mögé, de vidd magaddal az öcsédet/húgodat is!”: Miért kellene magunkkal vinnünk a kisebbet, amikor a barátainkkal akarunk találkozni? Egy részről ciki, másrészről nem gyerek csőszködni akarunk, harmadrészről unatkozna, mivel más korosztály vagyunk, tehát más érdekel minket.
„Menjetek szépen játszani!”: Ezzel addig nincs baj, amíg mind a ketten az első 10 évünkben járunk, ám kamaszként, már nem akarunk babázni, vagy autózni a testvérünkkel.
„Beleviszed a rosszba!”: Nem is visszük bele! Inkább ő visz bele minket. Mi maximum megpróbálunk vigyázni rá, mert most már abban a korban vagyunk, amikor értékeljük, hogy van egy kistestvérünk, akire vigyáznunk kell. Másrészről mi már megjártuk azokat a helyzeteket, amik most rá várnak.
(Forrás: tizdolog.hu)
Nagyon jó dolog, ha van testvérünk, mert mindig lesz, akivel játszhatunk, beszélgethetünk, és megoszthatjuk a titkainkat. A legtöbb testvéri kapcsolat azonban nem indul zökkenőmentesen. Felnőttként már sokkal jobban értékeljük a húgunkat/öcsénket, míg fiatalabbként hajlamosak vagyunk koloncnak érezni a nyakunkon a kisebbet.A következő mondatok elhangzásakor pedig egyenesen kinyílik a bicska a zsebünkben!:
„Ő még kisbaba, ezért neki sok odafigyelésre van szüksége. De ettől még téged is nagyon szeretünk!”: Ezt akkor halljuk először, amikor a szüleink hazaállítanak a húgunkkal/öcsénkkel, és mi meg merjük említeni, hogy velünk miért nem foglalkozik már senki? Ilyenkor nagyon tudjuk utálni a „betolakodót”.
„Okos enged, szamár szenved.”: Nagy bölcsesség, de számunkra csak egy ügyes átverés, hiszen látjuk, hogy mennyire „szenved” a kisebb a játékkal, amit tőlünk vettek el, hogy ő játsszon vele.
„Olyan kicsi még, nem tudja, hogy nem szabad, biztos nem direkt csinálta!”: Óh lehet, hogy kicsi, de nem buta! Pontosan tudta, hogy fájni fog, ha például belénk rúg. Mi látjuk az ördögi fényt a kistestvérünk szemében, a szüleink miért nem?„Ne legyél irigy, adj belőle a húgodnak/öcsédnek is.”: Egy ideig szívesen adunk a csokinkból, de utána megunjuk, hogy ő sose ad az övéből. Amikor pedig szóvá tesszük, akkor megint az a kifogás, hogy ő még kicsi.
„Azt hittem, hogy ennél már több eszed van!”: Attól, hogy mi vagyunk az idősebbek, még nem lettünk okosabbak.
„Mutass példát, te vagy a nagyobb!”: Senki sem dugott az orrunk alá egy nyilatkozatot, vagy szerződést arról, hogy onnantól kezdve, hogy megérkezik a testvérünk, nekünk kötelező mindig jónak lenni. Nekünk is jogunk van rosszalkodni!
„Miért bántod a kisebbet?!”: Miért gondolják automatikusan a szülők azt, hogy mi bánjuk a húgunkat/öcsénket? Az miért nem fordul meg a fejükben, hogy csak védekeztünk? Lehet, hogy a kicsi tündéri, amikor ott vannak a szülők, de egy igazi gazemberré változik, amikor újra kettesben maradunk.
„Oké, lemehetsz a ház mögé, de vidd magaddal az öcsédet/húgodat is!”: Miért kellene magunkkal vinnünk a kisebbet, amikor a barátainkkal akarunk találkozni? Egy részről ciki, másrészről nem gyerek csőszködni akarunk, harmadrészről unatkozna, mivel más korosztály vagyunk, tehát más érdekel minket.„Menjetek szépen játszani!”: Ezzel addig nincs baj, amíg mind a ketten az első 10 évünkben járunk, ám kamaszként, már nem akarunk babázni, vagy autózni a testvérünkkel.
„Beleviszed a rosszba!”: Nem is visszük bele! Inkább ő visz bele minket. Mi maximum megpróbálunk vigyázni rá, mert most már abban a korban vagyunk, amikor értékeljük, hogy van egy kistestvérünk, akire vigyáznunk kell. Másrészről mi már megjártuk azokat a helyzeteket, amik most rá várnak.
(Forrás: tizdolog.hu)
Hozzászólások