Istentiszteleten jelentette be a lelkész: nőnek érzi magát

"Egy transzexuális nő vagyok." Ez a nem mindennapi mondat hangzott egy lelkész szájából a templomban. A hírt egy vasárnapi istentiszteleten osztotta meg híveivel az evangélikus pap, miközben felesége mellette állt.



 "Valami nagyon személyeset szeretnék elmondani." - így kezdte mondanivalóját a a 49 éves Andreas Zwölfer Alsó-Szászországban. A neufahrni gyülekezet lelkésze ezek után levette köpenyét és elmondta, megtöri a csendet, amelyben eddig élt. Elmesélte híveinek, hogy gyermekkora óta úgy érzi, hogy ő valójában egy férfi testbe zárt nő.
A vallomás alatt a lelkész felesége végig férje mellett állt, rezzenéstelen arccal.Egy helyi lapnak nyilatkozva a férfi azt is elmesélte, már gyermekként kérdezgette édesanyját, ő mikor eshet majd teherbe. Mikor az anyja azt felelte, hogy ő fiú és ez nem lehetséges, nagyon elszomorodott. "Ez az érzés a mai napig velem van."- emlékszik vissza Zwölfer.

A lelkész sokáig úgy hitte, megbolondult. Később azonban ráébredt, mi a probléma valójában. "Nem vagyok bolond, teljesen rendben van az agyam – csak a testem nem passzol hozzá."- mondta.


A magát nőnek érző férfi nemi átalakító műtétnek vetné alá magát, hogy önmaga számára teljes életet élhessen. Felesége ezen idő alatt vele maradna és támogatná a műtétek alatt.


Siegfried Stelzner esperes is ellátogatott a gyülekezethez, ő moderálta a beszélgetést és segített feldolgozni az elmondottakat.
Ennek ellenére Zwölfer és neje nemsokára távozik a helyi gyülekezet éléről, mert nem akarnak feszültséget generálni. A hívek megértőek voltak, nem szeretnék, ha távozna a lelkész, de remélik, megtalálja a belső békéjét.forrás: focus.de



Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com