Jelek, hogy „karácsony-túladagolást” kaptunk

Tegyük meg az óvintézkedéseket, ha valamelyik tünetet tapasztaljuk magunkon!xmasstressA karácsony, a szeretet, béke, öröm ünnepe. Legalábbis a reklámokban, mert valójában egy olyan ünnepről van szó, ahol szinte több stressz éri az embert, mint a munkahelyén, hiszen rengeteg feladatot kell teljesítenünk ahhoz, hogy minden kész legyen Szentestére.

Az ajándékok, díszítés, karácsonyi menü, szervezkedés közben sokan „karácsony-túladagolást” kaphatunk, ezért a következő jelekből kiderül, hogy meg kell-e tennünk az óvintézkedéseket.

1. Már most idegesít, hogy semmi normális program nincs 24. és 27-e között. Mintha megállna az élet csak azért, mert karácsony van.

2. A gondolattól, hogy az ajándékvadászat miatt be kell mennünk egy nagyobb üzletbe, plázába, idegesen rángatóznak a végtagjaink.

4. Nem elég, hogy nincs program, még a tévében sincs normális műsor, csak az agyonismételt, nyálas, romantikus, buta vígjátékok, és persze, Reszkessetek betörők.

5. Már attól megfájdul a gyomrunk, ha arra gondolunk, hogy nyolc fogásos karácsonyi vacsora vár az anyukánknál/mamánknál/anyósunknál, és ebben a desszert nincs benne.xmas6. Karácsony? Akkor megint meg kell játszanunk, hogy örülünk az újabb borzalmas zokninak, pulóvernek, sálnak, amit gyerekkorunk óta kapunk a rokonoktól.

7. Rázz a hideg attól, hogy megint jó képet kell vágnunk a nagybácsi/unokatestvér/sógor/nem is tudjuk, hogy milyen rokon favicceihez, amelyeket ittasan lő el, majd úgy röhög rajtuk, mintha az évszázad poénja lett volna.

8. Ha mindenképpen be kell tennünk a lábunkat a plázába, és meghalljuk az olyan tipikus karácsonyi zenét, mint a Jingle bells, akkor hangosan kiabáljuk, hogy nem bírjuk tovább, kapcsolják ki a zenét, és kirohanunk az épületből.

9. Előre utáljuk, hogy a rokonok egy bizonyos csoportja olyan kihallgatásnak vet alá, mintha a CIA ügynökei lennének. Ilyen kérdésekre számítunk: „Van állásod?”, „Mikor mész férjhez/nősülsz?”, „Nem jött túl korán a gyerek?”, „Mikor lesz már gyereked?”, „Miért halasztottál?”, „Mennyit keresel?”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

http://ujhazak.com