Jó nőnek lenni Elefántcsontparton

Az elefántcsontparti nők elégedettek helyzetükkel és pozitívan tekintenek a jövőbe. A kormányfő szerint nők nélkül nem is lenne igazi fejlődés az országban, így igyekeznek a törvényhozásban is kedvezni nekik.mannn-39


Több mint egy éves kutatómunka áll az adatok hátterében, mely szerint a nők elégedettek az életkörülményeikkel Elefántcsontparton.
A Világbank helyi operatív igazgatója mutatta be a kormányzatnak a felmérés eredményeit, melynek kutatási szakaszában a nők helyzetét a szervezet helyi partnerei és egy női vezetőkből álló csoport vizsgálta.

Gyakorlatilag szinte az ország összes települését bejárták az elmúlt egy év során, ahol a "gyengébbik nem" képviselőit az előttük álló nehézségekről, a jövőképükről és a kormányzat irányába támasztott elvárásaikról kérdezték. Az így szerzett információk alapján egyértelműen megállapítható, Elefántcsontpart női társadalma elégedett.

A kutatás készítői a kormányfőt is megkérdezték a témában. Az afriport.hu információi szerint a miniszterelnök válaszaiban ígéretet tett a nőkkel kapcsolatos kérdések hatékony megoldásáról.
Mindehhez pedig hozzátette, nők nélkül nem lehet igazi fejlődés, hiszen ők teszik ki a társadalom csaknem felét.
A vezető továbbá kitért arra is, hogy már eddig is sokat tettek a nők érdekében a törvényhozás és a szabályozás szintjén is.

Hozzászólások

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

Gyerekmentes kutyabarát kocsma háborította fel az embereket az interneten

A tulajdonost nem érdeklik a negatív hangok.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

http://ujhazak.com